Szakmai Ti írtátok

A Gyermekvasút mozdonyainak felújítása

Nyilván sokan tudjuk a vasutasok körében, hogy tavaly november óta egy megújult munkatársunk van az Mk45-2003 személyében, akinek azóta voltak kisebb-nagyobb problémái.

A mozdony új, erősebb és környezetkímélőbb motort kapott a gépterébe, a beígért légkondit azonban nem kapta meg, talán a jobb hangzással kapcsolatban nem értünk egyet, de ez azért is lehet, mert nem szoktuk meg eléggé, hogy máshogyan muzsikál, mint a klasszikus román motor. De nézzük is, hogy mivel tud többet az új CAT motor, mint a régebbi! A mozdony szintén a ’70-es években érkezett, akárcsak a többi Mk45-ös. A régi motorban a teljesítmény 331 kW volt, az új CATEPILLAR C-15 már 373 kW teljesítményre képes. A mozdony digitális műszereket, új vezetőfülke-kialakítást és új hűtővíz-rendszert kapott, ami immár teljesen zárt. 40°C alatt a motor nem indítható be. A kipufogórendszert átalakították, teljesen új elektronika került a mozdonyba, a forgóvázat és a kerékabroncsokat is felújították. Hűvösvölgytől Csillebércig 110 tonna a maximum terhelése, a mozdony pedig még várhatóan több mint 20 évig lesz még velünk. Jelenleg Szombathelyen újítgatták a 2004-est is, reméljük az ő felújítása is ugyanilyen sikeres volt.

Na, de van ám egy másik felújítás alatt álló mozdonyunk is, ez pedig a 490-056-os gőzös. Akit velem együtt avattak, az emlékszik arra is /2007./, hogy a nosztalgiavonat két gőzössel az élen hagyta el Hűvösvölgyet, az akkor avatott gőzös közlekedik jelenleg is, a társán végeznek javításokat. Őt 1950-ben gyártották, de csak 10 éve üzemel a Gyermekvasútnál, ebből az utóbbi néhány évet végig lábadozta. 1995 után újra visszatért Istvántelekre, hogy a szerelők kezei alatt megújulhasson és újra a budai hegyekben pöfékelhessen vidáman, 2012 középső harmadára várják vissza.

Papp László VII. csoport

Szente Dávid

Pajtás: 36. tanfolyam, X. csoport
iFi: 44-45. tanfolyam, XV. és VII. csoport, Tanfolyami csoportvezető: 58., 59. tanfolyam
a SiHuHu.com alapítója

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .