Delta Friss

BKK – BKV nyílt napok!

Még nincs programod a hétvégére? Szívesen meglátogatnál olyan helyeket,  ahova csoportoddal és a Delta klubbal még nem jutottál el? Vagy annyira megtetszett, hogy ismét megnéznéd? Itt a lehetőség!

 

Idén – 650 helyszínen, Budapesten és vidéken – újra megnyílnak az év nagy részében zárt kapuk a Kulturális Örökség Napjain. A BKK és a BKV ebben az évben is több helyszínen várja a látogatókat a szeptember 15-16-ai hétvégén.

Az 1984-ben Franciaországból induló kezdeményezés mára a „Baltikumtól a Balkánig, Izlandtól az Ibériai-félszigetig” 48 országot felölelő rendezvénnyé nőtt, ami így túllépte már az Európai Unió határait is. Magyarország 1999-ben csatlakozott, és azóta évről-évre egyre több helyszín nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt. A cél, amely a hagyományt életre hívta, a BKV számára is kiemelten fontos: megismertetni és közelebb vinni az embereket kulturális örökségükhöz és felhívni figyelmüket az örökség folyamatos megőrzésére, védelmére, hiszen a BKV amellett, hogy Budapest közlekedésének fontos szereplője, a főváros – közlekedéstörténeti – múltjának őrzője és gondozója is egyben. Ennek szellemében idén is több érdekes helyszínen és programmal várjuk azokat, akik bepillantanának a kulisszák mögé. A „kinyitott” helyszíneknek ráadásul az idén 125 éves budapesti HÉV- és villamosközlekedés évfordulója is különleges aktualitást ad.

Kelenföld kocsiszín

Kerek évfordulón nyitja meg kapuit a látogatók előtt a Kelenföld kocsiszín. A Városi Tömegközlekedési Történeti Egyesület, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV közös szervezésében történeti- és járműbemutatókkal várja az érdeklődőket az idén 100 éves remíz.

Üzemtörténeti tárlat lesz a II. csarnokban, a 10. vágány melletti falazaton, ahol az érdeklődők – korabeli fotók, épület tervrajzok, oldal iránytábla reprodukciók segítségével – megismerhetik a Kelenföld kocsiszín történetét. Ezen a napon megtekinthető lesz a kocsiszín is, amely a 47-es, 49-es és 19-es viszonylatokat szolgálja ki, és 40 Ganz gyártmányú ipari csuklós villamos mellett egy hóseprő mozdonynak is helyt ad.

A IV. csarnokban pedig az emelőgépeken, valamint a tetőpódiumról és a vizsgálóaknából tekinthetők meg az ipari csuklós kocsik. Láthatóak lesznek továbbá kiszerelt forgóvázak és egyéb alkatrészek, valamint a BKV munkatársai rövid beszámolót tartanak a karbantartási folyamatokról is.

Az udvaron járműkiállításon ismerhetik meg a remíz járműállományát: megtekinthető lesz a kocsik utastere, vezetőfülkéje, valamint rövid típusismertetőt is adunk az érdeklődőknek.

A kiállított járművek között a jelenleg is közlekedő kocsik – Ganz ipari csuklós, KCSV-7, Tatra T5C5-K, TW6000, Combino – a nosztalgiaflotta jeles darabjai – egy UV-szerelvény, az FVV-csuklós, a 436-os és a 611-es favázas villamos és egy hóseprő mozdony – is megjelennek.

A nyitva tartási idő alatt nosztalgiajáratok is közlekednek majd ezen a napon és lehetőség lesz BKV-s ajándéktárgyak, relikviák megvásárlására is.

Mindezek mellett pedig igazi különlegesség is várja a fotósokat: 49É jelzéssel szeptember 16-án 0 óra 30 perckor UV szerelvény indul a kocsiszínből, amely 0 óra 55 perckor érkezik meg a Széll Kálmán térre – tíz perc múlva pedig visszaindul és várhatóan 1 óra 30 perckor érkezik vissza Kelenföldre. A fotós-járat különlegessége, hogy egészen 1996-ig közlekedett ez a járat ilyen típussal!

Nyitva: szeptember 15-én, szombaton és 16-án, vasárnap: 10:00 – 14:00

Helyszín: Budapest, XI. kerület, Bartók Béla út 137.

Megközelíthető a 19-es és a 49-es villamosok Csóka utca megállójától.

Fogaskerekű – 60-as villamos

A helyszínen megtekinthető a Budai Svábhegyi Vasút 2-es pályaszámú, eredetileg 1874-ben gyártott és a BKV által felújított személykocsija, valamint a fogaskerekű vasút 1928-as gyártású, szintén korhűen felújított 30-as pályaszámú mozdonya és 40-es pályaszámú Rowan pótkocsija. A programok mellett lehetőség lesz BKV-s ajándéktárgyak, relikviák megvásárlására is.

Nyitva: szeptember 15-én, szombaton: 10:00 – 14:00

Helyszín: Budapest, XII. kerület, Városmajor

Megközelíthető: az 59-es, 61-es villamosok és az 5-ös, 22-es, 91-es, 155-ös, 156-os és 222-es autóbuszok Városmajor megállójától.

Ezen a napon a BKV múzeumai is készülnek a látogatók fogadására

Városi Tömegközlekedési Múzeum

A BKV idén 20 éves szentendrei múzeuma – az egykori Hév kocsiszín ma már műemléki épületében – 3000 négyzetméter fedett és 2000 négyzetméter szabadtéri kiállítási térrel, közel 70 járművel és állandó kiállítással várja a látogatókat a Kulturális Örökség Napján.

Nyitva: szeptember 15-én, szombaton és 16-án, vasárnap: 10:00-17:00

Helyszín: Szentendre, Dózsa György út 3.

Megközelíthető a H5-ös hév szentendrei végállomásától.

Földalatti Vasúti Múzeum

A kontinens első földalatti vasútjának emléket állító múzeum történelmi, műemléki környezetben, a földalatti egykori alagútszakaszában fogadja látogatóit. A korhűen felújított kocsik mellett fényképek, iratok, makettek kalauzolnak végig a földalatti történetén, de betekintést nyerhetünk a metróépítésekbe is.

És most vagy soha – de legalábbis még nagyon sokáig nem lesz újra lehetőség rá: a KÖN napokon lesz utoljára megtekinthető a BKV plakáttörténeti kiállítása. A tárlat a BKV, illetve jogelődjeinek grafikai és szöveges plakátjaiból, hirdetményeiből mutat be válogatást. Összeállításunkhoz a fővárosi közösségi közlekedés múltjának két korszakából: egyrészt az 1923-ban egyesített Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság (BSzKRt) negyed évszázadából, másrészt az 1950-es, 1960-as évek világából és a Budapesti Közlekedési Vállalat első évtizedének anyagából válogattunk.

Nyitva: szeptember 15-én, szombaton és 16-án, vasárnap: 10:00-17:00

Helyszín: Budapest, Deák tér, aluljáró

Megközelíthető az M1-es, M2-es és M3-as metróval, a 47-es és 49-es villamossal, valamint a 16-os, 105-ös és 109-es autóbusszal a Deák Ferenc tér M megállótól.

A programon résztvevő helyszínek ingyenesen látogathatóak. Mindenkit szeretettel várunk helyszíneinken.

Budapest, 2012. szeptember 13.

Budapesti Közlekedési Központ

BKV Zrt.

 

Címkék

Szente Dávid

Pajtás: 36. tanfolyam, X. csoport
iFi: 44-45. tanfolyam, XV. és VII. csoport, Tanfolyami csoportvezető: 58., 59. tanfolyam
a SiHuHu.com alapítója

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.