Külföld Ti írtátok

Drezda élménybeszámoló

2012. július 20-július 30. Drezdai csereutazásunk…

Hol is kezdjem? Szerintem egy elég jó csapat állt össze belőlünk, ez is az egyik oka annak, hogy ennyire jól éreztük magunkat. Mondhatnám úgy is, hogy meg lett a gyümölcse annak, amit a német „kollégáink” szerveztek nekünk. Egy szó, mint száz, szerintem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy egy felejthetetlen külföldi 10 napos nyaralásban volt részünk. Praktikus volt a szálláshelyünk, finomak voltak az ételek, változatosak a programok. Rengeteg pozitív élményben volt részünk: részt vettünk egy idegenvezetésen az Óvárosban, voltunk esti városnézésen („Drezda éjszaka”), strandon, gőzhajózni, illetve eveztünk az Elbán. Jártunk a Volkswagen gyárban, ahol bepillantást nyerhettünk a színfalak mögé is. Ezen kívül még a Közlekedési Múzeum és az evangélikus templom szépségeit is megcsodálhattuk belülről. Kaptunk egy szabad délutánt, hogy bejárhassuk az ottani üzleteket is. Majd energialevezetés gyanánt egy nagy Bowling teremben tölthettünk el egy estét. A Drezdai Parkvasúton is teljesítettünk szolgálatot, miután a parkismereti vetélkedőn (1.napi program) lelkesen szerepeltünk. Kicsit más volt ez a vasút, mint a miénk, de érdekes volt itt is ellátni a szolit: németül mondtuk be a szöveget a hangosbemondón, máshogy menesztettünk, voltunk fővizsgálók, sorompóőrök. Mindezek mellett nem lehet említés nélkül hagyni a hatalmas túrákat és kirándulásokat, amik kizökkentettek bennünket a városi levegőből. Számtalan közös emlék fűz minket oda, sok-sok nyelvbotlás, szóviccek, nagyobb poénok tömkelege színesítette még inkább az amúgy is élvezetes utazást. Leírhatatlanul jól éreztük magunkat és köszönjük szépen a német szervezőségnek ezt az élménydús 10 napot. Reméljük, ők is ennyi jó emlékkel térnek majd haza tőlünk az itt eltöltött napjaik után.

Percze Veronika

 

Percze Veronika

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.