TÉves vizsga

(T)ÉVES VIZSGA 2/2013.

(T)Éves vizsga
(T)Éves vizsga
Ismét elírásokból készítettünk kiVonatot.

Vegyünk elő egy vaktérképet és keressük meg rajta az alábbi helyeket, közlekedési kapcsolatokat!

Szent Anna kút; Szent Anna tér; Városmalyom; Erzsébeth kilátó; Nyagyrét; Tündérlánchegy; Szent Lőrinc apostol romja; Városliget; budapesti szent kolostor romjai; budaszentlőrinci Pálos-apostol romjai; kosútemlékmű (így!); Bükfa; Ördög öröm; 29 autojelű busz; fogaskerekű (69); fogaskerekű (128 villamos)

Lássuk be, ezeket a konkrét helyeket a Gyermekvasút környékén még egy nem-vak térképpel is nehéz lenne megtalllálni.[divider]

Néhány adat az Úttörővasút építéséről: a harmadik szakaszt 1950 algusztusában adták át. A második szakaszt Sárvárligettől Szépjuhásznéig építették, ennek korábbi neve: Boldog asszonyvölgye. Volt a vonalon Előreváros is. Az alagút majdnem 1 kilométer, a vonal pontosan 11,02 km hosszú. A fékút 400 mm, a szintkülönbség pedig 235 km. Ilyen vonalon bizony tényleg komoly viszontakságokra lehet számítani. Itt nem csoda, hogy a halandó járművek miatt néha vágányfelvágás történik egy tejállomáson. Mindez akkor lehetett, amikor a vonaton még volt zárt fékező és vonatvezető-jegyvizsgáló.

Az építés során minden állomásra más-más biztosítóberendezést telepítettek. Van olyan állomás, ahol az évek során ezek változtak, nézzünk erre is néhány „hiteles” példát:

Széchenyihegy: AS-hidrodinamikus; Siemens blokkbillentyűs 2 vágányutas; Siemens-block; tekerőblokkos

Csillebérc: billentyűblokkos; központi elektromos hidrodinamikus VES; VES félautomata; VES elektromos-hidraulikus

Szépjuhászné: Domino 500; D75

Hűvösvölgy: váltókallantyú

 [divider]

Haladjunk is át a vonatközlekedés lebonyolítására − mármint a rendkívüli áthaladáshoz. Ilyet például bútorszállító vonattal lehet csinálni, ha például erdőtűz ég az állomás körül. Ezekben az esetekben csak szakmai okok miatt áll meg a vonat. Hogyan is kell ezt csinálni? A váltókezelő Távolodj tőlem-jelzést ad, akkor kezdi el adni, amikor meglátja, és addig, amíg el nem halad előtte. (Utóbbi esetleg egy kör alaprajzú vasútvonalon eshet meg…)

Az engedélykérésben van, aki a naplókezelő pajtást szólítja meg. A szövegek végén a „Név”-re példának a következőket írták: Rédei Ádám; Beck Anna; Váczi Ernő.[divider]

Engedély szövege azonos irányú vonatok esetén:

Mehet-e kb. (!!!) az 503. sz. vonat és (!!!) a 113. sz. vonat 10.10-kor Virágvölgy áll.-ra?

Az 503. sz. v. és (!!!) a 113. sz. v. 10.10-kor jöhet Jánoshegy áll.-ra.

(Tehát a vonatszám sem biztos, csak „kb.”, de az biztos, hogy 10 óra 10 perckor mindkét vonat megy − mindkét állomásra…)

 [divider]

Jó, ha tudjuk, hogy a tolatásjelző fehér csíkjai azt jelzik, hogy lassabban kell menni tolatás közben.

 

Ennek a résznek a tanulsága is megfontolandó:

Engedély legkorábban a vonat indulása előtt kérhető.

Váczi Viktor

Nevelőtanár
A SiHuHu patrónusa

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .