Idei túránk nemcsak azért volt érdekes, mert ifijeink szappanoperába illő jelenettel vázolták fel (mondjuk, amikor elkezdtek egymással kiabálni azért megijedtünk, de persze csak egy vicc volt), hanem mert a Gyermekvasút csoportjai közül mi voltunk az elsők, akik úgynevezett „vándortúrán” vettek részt.
Hogy mi is az a vándortúra? (Igen, idáig hallom, hogy fúrja az oldalad). Nos, a kifejezés azt takarja, hogy több helyen is megszálltunk a három nap alatt, és a köztük lévő távolságot gyalog tettük meg.
Első úticélunk az aprócska, barátságos, Vinye nevezetű falucska volt. Mint általában, találkoztunk a csoporttal a Déli pályaudvaron reggel 7:50-kor (igen ooolyaaan korán), majd elvonatoztunk Veszprémig, ahol átszállásunkra várakozva játszottunk egy jót és dél körül be is gurultunk a vinyei vasútállomásra. Mivel szállásunk onnan egy hangyabokányira volt, ezért aznap délután rengeteg időnk volt játszani, amit ki is használtunk. Miután kimozogtuk magunk és kellően megéheztünk, elmentünk a Pokolba, na, nem elkárhozni, csak vacsorázni: ugyanis ez volt a csárda neve (jelentem, mi most már poklot járt társaság vagyunkJ). Aznap este tartottuk a karácsonyozást is, utána meg csokimérgezést kaptunk a sok ajándékba kapott édességtől. A nap fáradalmai után korán ágyba kerültünk, hogy másnapra frissek és fittek legyünk, hisz előttünk állt a nagy túra.
Egy kiadós reggeli után elhagytuk első szálláshelyünk, és míg a csomagjaink autóval, mi gyalog tettük meg a Vinye és Csesznek közti távolságot. Azonban tettünk egy kis kerülőt, hogy kirándulhassunk egy jót. Túránk útvonala végül így alakult: először árkirándultunk, másztunk, kapaszkodtunk az Alsó-cuha szurdok nevű helyen, ahol megcsodáltuk a Zsivány-barlangot (nos, csak a többiek, én már félúton popsira csücsültem). Kicsivel arrébb terül el az Ördög rét, ahol megálltunk és métáztunk, valamint játszottunk egy jót. Továbbállva a Cuha-szurdokon is átvágtuk magunk, ekkor már térdig sárosak voltunk. Átkeltünk pár patakon, ami szörnyen jópofa és vizes volt, de leginkább vizes. Utunk ezután a Zsidórétre vezettet, ami hatalmas, úgyhogy MUSZÁJ volt métáznunk egyet. Megállapítva, hogy ez fantasztikus hely lenne a métaselejtezőhöz, mentünk tovább szállásunk felé, közben vettetünk egy rövid pillantást a Kőpince barlangra, majd öt előtt elértük célunkat, vagyis a hatalmas juhakolból átalakított házat. Szállásadónk, Pintér Balázs (vagyis a cseszneki isten), kedvesen érdeklődött túránk felöl, aztán elmentünk vacsorázni. Visszatérve megünnepeltük csoporttársunk 13 szülinapját, majd eltettük magunkat másnapra.
Harmadik nap reggel játszottunk egy jól sikerült mocsárjárást, majd néhányan elindultunk fakultatív kirándulásunkra a Kőmosó-szurdokhoz. (Ti tudtátok, hogy ennyi szurdok van Magyarországon?) Mi onnan, a többiek pedig a rövidebb úton a szállástól, felkapaszkodtunk Cseszneki várhoz, amit el is foglaltunk. Ifijeink elmesélték a vár történetét, majd megkerestük elveszett kincsét. Finom home made hotdogot ebédeltünk, ezután elindultunk a buszhoz, ami a győri vasútállomásig vitt bennünk. Itt a szakmai program részeként megismerhettük többek közt a fűtőházat és pár mozdonyt is. Majd hazavonatoztunk, este hat után gurultunk be a Délibe fáradtan, de élményekkel tele.
Valószínűleg ez volt az egyik legizgalmasabb túránk, ami nem jöhetett volna létre Ifijeink (Krabót Zsófia Zita, Tóvári Noémi Zsófia, Kovács Tamás György) és patrónusaink (Dankó Mónika, Béres Barna) nélkül.
Köszönet és hála nekik a csoporttól!
Móricz Réka
Hozzászólás