TÉves vizsga

„A vágányokon nem szabad tornázni”

A BKK új matricázású "zavarelhárítás" kocsija.
A BKK új matricázású "zavarelhárítás" kocsija. (Ilyen kocsi érkezett Hűvösvölgybe is a baleset idejére, természetesen nem az utasok szállítására :)
Az előző TÉves vizsgákhoz képest kicsit bővítettük forrásainkat, mivel már nemcsak a gyermekvasutasok Éves vizsgáiból válogattunk, hanem előszedtük a tanfolyamos F2 dolgozatokat is, sőt idézünk a 2010-es Szakmai Középdöntő kereskedelem és F2 feladatlapjainak megoldásai közül is.

Mielőtt elkezdenénk edzeni nevetőizmainkat, hangsúlyozzuk, hogy ezek NEM a helyes válaszok!

Az egyik legfontosabb kérdés a segédletben a „Mit nem szabad sohasem?”. Erre néhány példa: nyílt terepen leszállni; űrszelvényben illetlenül tartózkodni; holtvágányba lépni; álló vonat körül átmenni, tartózkodni; kilátókocsi oldalára ülni; ülszelvényben… . A középdöntőn meg is kellett indokolni, hogy miért nem szabad például jármű alá bújni: Ha a jármű elindul, néhány végtaggal szegényebbek leszünk / eltörhet mindenünk; bármilyen testrészünket levághatja a kerék, és az nem túl kellemes; ha a vonat alatt mászik valaki, az bármikor elindulhat, és felaprítja szegénykét. Azért nem szabad a nyílt pályán leszállni, mert ha nem ismerem a környéket, ott maradok, vagy mert meg lehet halni, mert ha meredek sziklafal van, akkor onnan a vonat alá/tetejére eshetünk, mert menet közben, amikor száll az „utas” (így, idézőjelben írta!) előfordulhat, hogy leesik a szakadékba, ami sérülésekkel jár, mert elmegy a vonat, és nem biztos, hogy kijutsz az erdőből, vagy elmegy a vonatod, és nem biztos, hogy utoléred. Egy hosszabb magyarázat szerint:… a pajtás a nyílt pályán maradhat. Ezért elsősorban nagyon nagy mennyiségű százaléklevonásban részesülünk, valamint automatikusan elindulunk a vonat után, természetesen űrszelvényben, ahol a következő vonat tud bennünk komoly károkat okozni.

Egyesek szerint a Lassan-jelzés adása indokolt lehet: időjárási ok miatt; ha gőzös van a másik vágányon; ha a vonatot sérült vágányra fogadjuk; ha nem akarjuk, hogy az utasokat elüsse a vonat (kérdezem tehát, általában az a célunk, hogy elüssük őket?). A vonatok megfigyelése kapcsán megtudtuk, hogy ha valakinek nagyon jó érzéke van hozzá, akkor meg tudja állapítani a tengely-ferdülést is (nem tudom, vajon a szemtengelyferdülésre gondolt-e a kis kolléga, mindenesetre egyik társa hasonló szemészeti problémáról, a távollátás korlátozottságáról is írt). Ugyancsak középdöntőn írta valaki, hogy a Felhívás az indításra-jelzés csak különösen indokolt esetben adható.

A középdöntő kereskedelem kérdéssora is sok „leleményes” választ szült. A pénzek vizsgálatával kapcsolatban a következőt tudtuk meg: apró pénz esetén nem lapos-e; a belekarcolt kis kép megvan-e; nincsen eltörve; az ezresen a pecsét rajta van-e, van-e rajta vízjegy. A gyermekcsoportok elszámolása kapcsán tették a következő megjegyzéseket: 10 gyerek után több üzemanyag fogy; a jegyet űrszelvény formájában, mások szerint űrlapon számoljuk el; a jegy ára függ a csoport életkorától. A szakaszjegy valaki szerint 9400 (!)  forintba kerül. A kereskedelem feladatlapon viselkedéskultúra témakörből a kézfogásról kellett írni, bizony sok érdekes megfogalmazással találkozhattunk: a kézfogás pár másodperces művelet, ami ne legyen fájdalmas (biztos nem Konrád bácsira gondolt); illetlen mocskos kezet nyújtani; nem kell összeroppantani + nem beszélünk (???); ne tépjük ki a kezet a helyéről; egy kicsit mozgasd fel-le a kezedet; nézzünk a szemébe, ne máshova tekingessünk (így – „t” nélkül!), nem mint a döglött hal; kézfogáskor ne hallgassunk pl. zenét a fülünkben. Végül egy bőségesebb tanácsosztogatás: Meg kell nézni az illetőnek nincs-e valamilyen betegsége. Idegenekkel ne fogjunk kezet! Ha van betegsége, utána mossunk kezet!

Térjünk vissza az Éves vizsgákhoz! A legtöbb tévesztést még mindig a térképen rosszul beazonosított helyek, nevezetességek okozzák. Így a pajtások szerint megtalálhatóak környékünkön a következők: erdélyi szánkópálya; Népliget; Hűvösvölgy-gyík; Szent István emlékmű; Széchenyi-kastély; Budazug; Kis János hegyi kilátó; Szikláshegység; Pokolszikla; Szent Anna kút; vizesés (a Kis-hárs-hegyi kilátó ábrájára!); Kis-kilátó. Biztosítóberendezés témakörében jó, ha megismerkedünk az aerodinamikus; a Siemens-záras és a vonóvezetékes berendezésekkel. A váltó használhatóság feltételeinél fontos, hogy az alkatrészek könnyedén mozogjanak; az egyik csucsi (!) simuljon; nincs körte (még jó, hogy kisbetűvel írta!) a csúcssín és a körte között. A váltójelző jelzése: a vonat csúccsal szemben haladó menet részére egyenes irányban áll, vagy a jelzési kép jelentheti ezt is: a súlykörtével a váltót állítjuk.

A visszajelentés feltételei: A főjelző és a váltó is egyenes irányban áll; a vonat a bejárati-határjelzőn belül van, illetve zűrzavar nélkül megérkezett az állomásra, és a vonaton nincs semmi probléma.

Jó, ha tudjuk, (ha van) van kijárati jelző. És képzeljük el a képet: a nyitott kocsiajtók be vannak csukva. A távolbalátás pedig korlátozott, ha a jelzéseket természeti zavarok (pl. kanyarok) miatt nem látjuk az állomástól. Nagyon fontos, hogy a válgányutat (így!) időben beállítsuk, hogy ne állítsuk meg a vonatot az előjelzőnél.

Ma már szinte hihetetlen, hogy az Úttörővasút első szakaszát már az építés megkezdése ELŐTT átadták (a pajtás szerint az építés kezdete 1948.04.11.,míg vége 1948.03.21.).

Újra egy kis kereskedelem. Életkor alapján díjmentes utazásra jogosult a 0 év alatti személy (egyébként ez még igaz is!). A menetjegy pedig akkor érvényes, ha az utas végállomás előtt száll le.

Végül pedig ismét tanfolyamosok F2 dolgozatából egy-két gyöngyszem: a váltóval a vágányok között (talán a peronon?) tereljük a mozgó járműveket. Vonattalálkozás egyik fajtája: a frontális ütközés. Az állomási személyzet tagja pedig a hangkezelő.

A cikkben összegyűjtött válaszok vagy rosszak, vagy megfogalmazásuk miatt félreérthetőek. Ha mindenki jól megmosolyogta a fenti szösszeneteket vegye elő saját idei Segédletét és tanuljon szorgalmasan, nehogy jövőre éppen az ő vizsgájából idézzünk!

Jó felkészülést és eredményes vizsgázást kívánunk!

W

Váczi Viktor

Nevelőtanár
A SiHuHu patrónusa

1 hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

  • Szerintem ez az enyém volt „a vonat csúccsal szemben haladó menet részére egyenes irányban áll”