Hírek

Patcai tavaszi túra 2013. – XIV. csoport

14. csoport Tavaszi túra 2013.- Patca
14. csoport Tavaszi túra 2013.- Patca

      A csoport idén egy 55 fős faluba utazott el, Patcára, mely Somogy megye legkisebb települése, Kaposvártól 13 km-re terül el.

      Mint minden évben, idén is egy budapesti fejpályaudvaron találkoztunk, a Déli pályaudvaron. Két és fél órás út után megérkeztünk Dombóvárra, majd megtekintettük a váltóállító központot és azt a feladatot kaptuk, hogy állítsunk át egy váltót. Ez a feladat eléggé embert próbáló volt, nem is mindenkinek sikerült. És már robogtunk is a másik vonattal Kaposvár felé. Az állomáson biztonságba helyeztük a poggyászainkat. Majd irány a kaposvári Virágfürdő, ahol 3 órát töltöttünk el, rengeteget csúszdáztunk és fürödtünk. A fürdőzés után felvettük a csomagokat és felszálltunk egy Volán buszra. 35 perc nyomorgás után megérkeztünk a patcai Katica tanyára. A II. csoport már várt minket. Ők voltak az emeleten, mi meg a földszinten. Kályhával kellet fűteni, ami az első nap nehezen jött össze. Reggel 8-kor keltünk, megreggeliztünk és irány a bemutató tanya. Először mindenki a pedálos gokartokhoz rohant.

A délelőttöt itt töltöttük. Délben visszamentünk a szálásra megebédelni. Kettő órakor ismét program a tanya faváránál, ahol különböző csapatjátékokat játszottunk: tojásdobálás, farúd emelés, diótörés. Majd ismét szabadidős elfoglaltság.

A csoport nagy része csúszdázni ment.  A piros volt mindenkinek a kedvence. Sokan a felnőtt játszóházat élvezték jobban. A szabadidős program után egy fergeteges métacsata következett a második csoporttal a tanya előtti réten, ami az ő győzelmükkel zárult. Utána felsétáltunk Sárihoz a tehénhez, akit éppen akkor fejtek. Sokan vettünk tejet, amit a vacsora mellé el is fogyasztottunk. Vacsora után közös játék. A feladat törhetetlené tenni egy tojást. Minden csapat tökéletesen kivitelezte a feladatot. A fárasztó nap után örültünk, hogy ágyba dőlhettünk. Vasárnap reggelre minden fehérbe öltözött. Pakolás, reggelizés, takarítás és 11-kor elindultunk a buszmegállóba, ahol 2 üres busz várt ránk. A busz csak Kaposvárnál állt meg. A váróteremben meleg pizza várt minket. Egy óra múlva már robogtunk is Dombóvár felé, ahol átszálltunk egy másik vonatra, majd Pusztaszabolcson ismét átszálltunk. 17 óra 10-ra értünk be a Déli pályaudvarba. A pályaudvaron könnyes búcsút vettünk egymástól. Nagyon izgalmas, szórakoztató 3 napot töltöttünk együtt.

Bognár Ábel

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .