Szakmai

GYMAEF 1.3.1 verzió

Elkészült a Gyermekvasúton használt pénztárgépeken futó program újabb verziója. Az újabb változatot a Data-Press kft telephelyén már teszteltük is, így hamarosan minden gépre telepítik az újabb verziót. Ennek kidolgozásánál figyelembe vették az eddigi használat közben jelentkezett igényeinket. Néhány változás, ami a gyermekvasutasokat is érinti:

 Minden gépen lehet majd nyomatni Kerékpár- és élőállat jegyet (így feladatot kapott az A13 gyorsbillentyű is), az állomásfőnökök által használt Csoportos jegyen pedig lehet majd elszámolni Családi napijegyet és Kerékpár- és élőállat jegyet is.
A jegytekercsek takarékosabb felhasználása céljából a Kosárba kerülő 15. jegytől kezdve egy felugró ablak jelenik meg, ami figyelmeztet arra, hogy ilyen sok jegyszelvény esetében gazdaságosabb lenne Csoportos jegyet szerkeszteni. Ezzel a felugró figyelmeztetéssel el lehet kerülni a kosárba ,,véletlenül” bekerülő jegyek fölösleges nyomtatását is.
Széchenyihegyen a gépek 15 óra után nem engedik, hogy a gyermekvasutas pénztárosok menettérti jegyet adjanak ki. Erre azért volt szükség, mert a pénztárosok, jegyvizsgálók, felnőtt dolgozók igyekezete ellenére gyakran maradnak le a menettérti jegyes utasok az utolsó visszatérő vonatról. Ettől a változástól az ilyen jellegű reklamációk csökkenését várjuk.
A két végállomáson egy-egy pénztárgép billentyűzetén a gyorsbillentyűkre (A1…A13) a jegyfajtára jellemző színezés (a kéreg- és bárcajegyekről ismerős színkód) kerül. Ha bebizonyosodik, hogy ezzel könnyebben tanulják meg a kezdő pénztárosok a gép használatát (melyik billentyűhöz milyen jegy tartozik), akkor a többi billentyűzetet is ellátjuk ezzel a színezéssel.

Váczi Viktor

Nevelőtanár
A SiHuHu patrónusa

2 hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .