TÉves vizsga

(T)Éves vizsga 3/2014.

Mémgyár - Vizsga
Kereskedelmi ismereteink elején kezdjük a vonatszemélyzet feladataival!
Van például a vonaton szárfékező, aki zárat fékez. A vonat utolsó kocsijában szolgálatot teljesítő jegyvizsgálót egyesek szerint váltókezelőnek nevezzük, de a vonatszemélyzet fontos feladata a jegyvizsgálaton kívül az állomásfőnök (?) vagy például az utasok vélelmezése. A jegyvizsgálók fontos felszerelési tárgya alyukasztótoll.[divider]
Fontos, hogy az utas tartsa be az általános utazási szokásokat, illetve az, hogy csak élő állatot lehet szállítani, de azt is csak külön kocsiban, lehetőleg a kerékpár- és élőállat szállító kocsiban. A vészféket pedig meg kell húzni, ha az utas kiabál vagy káromkodik. Induláskor az összes nappali vonatkísérő adja a jelzést, de fontos a vonatszemélyzet érvényessége is.[divider]
Hogyan jogosít utazásra az Igazolvány? Felülsz egy vonatra és utazól midezt aszürke Utazási Igazolvánnyal.[divider]
A szakaszjeggyel nem lehet egyik állomástól másik állomásig utazni. Na, ezt közelítsük meg máshogy: a vonaljegy az útvonal teljes hosszát engedélyezi az utasnak utazni, míg a szakaszjegy csak a két végállomás közt engedi az utast utazni. Más megfogalmazásban: a vonaljegy egész utas, a szakaszjegy pedig állomásonkénti. A jegy akkor érvényes, ha érvényes a napszaka és az évszaka is. A gőzvontatású nosztalgiavonatra menettérti jegy meg nosztalgia pót és a legfőbb ami kell a gőzvontatású nosztalgia jegy (na, ennek tényleg megkérjük az árát).[divider]
Jegyvizsgálatnál a jegyeket kukasztással kezeljük, úgy, hogy ne sérüljön a Gyermekvasút emblémája. Az űrjegynek van bizony főlapja és gyakorló lapja is, jegyvizsgálatnál a csoportos jegy hátuljára a mozdony nevét és a mozdony számát is rá kell írni, a példány egy részét pedig be kell szedni.[divider]
gyermekjegy 4-18 éves korig váltható, egész konkrétan a gyermek szakaszjegy 359,4 forintba kerül, de kaphatunk 170 forintért is, de van aki, a Budapest Kártya helyett a SZÉP kártyára is adna kedvezményt.[divider]
Nézzünk néhány jegyfajtát / -formátumot!
  • képtelen bárcajegy
  • bárczajegy
  • utánpótlási/utánfizetői bárcajegy
  • szakaszérti jegy
  • műanyag formátumú jegy
  • bélyegjegy
  • képes dárcajegy[divider]
Ha a menettérti jegy kifogyott, akkor átszínezzük a másik jegyet. Így keletkezhetett a MÁV színeiben pompázó kék-sárga-fehér utánfizetési bárcajegy is.[divider]
Miután a pénzt kiterítjük az asztalra, vizsgáljuk meg a következő szempontok szerint:értékesség és valóság! Ha épséges a pénz (tehát tapintásra és ránézésre épp-e), figyeljük meg rajta a következő biztonsági jeleket: vízjegy (gondolom a védőitalhoz),mini írás, H összerakós kód, réz csík, tökönkép, szárcsík, honogram. Tovább vizsgálódunk fém csövön lámpával, az a jó, ha a fénycsík visszaveri a fényt.[divider]
A GYMAEF gép hasonlít egy kicsit a natúr számítógépre. Vele gépi módon állítjuk elő a gépi jegyet, tehát gépi jegygéppel nyomtatjuk, miután ráklikkolok a jegyre.[divider]
A pénztárban a jegyeladás helyes műveleti sorrendjében találjuk a következő pontokat:megérteni vele a kapcsolatot, beírni a naplóba mit vett és mennyit, aztán integetünk utána. A menetdíj megfizetése után menetdíjat adunk az utasnak, más szerint pedig blokkot. A pénztári zárlatban felesleg keletkezhet, de van aki felessel zár. Esti teendő megfogalmazása: a szolgálati jegy táblázat kitölteni (nem tudom a jegy táblázat eredeti nevét).[divider]
De a következő mondat is szerepelt dolgozatkérdésre adott válaszként: nem tanultam, mert nem tudtam tanulni.[divider]
Még folytatjuk…

W

Váczi Viktor

Nevelőtanár
A SiHuHu patrónusa

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .