TÉves vizsga

(T)Éves vizsga 4/2014.

BKV, Volvo busz, kijelző, smiley
BKV, Volvo busz, kijelző, smiley
A korábbi tematikus gyűjtésekből kimaradt, illetve azóta keletkezett elírások következnek.

A Gyermekvasút környékén található a Szent Mária kolostor, illetve magával, Tóth asszonnyal is találkozhatunk. Az Úttörővasút építésének kezdete: 1944. 00. 16.
Átszállási lehetőség van a 25-ös és a 21E jelű buszokra, de Zugligetből a 24-es villamossal is utazhatunk.

Széchenyihegyre vonóhorgas biztosítóberendezést telepítettek. Az előjelzők árbocának színezése a MÁV arculati színeit követi: kék-sárga.

A szabadlátás korlátozottsága: a napszaknak megfelelő jelzések látásának terepviszonyi problémája van. Érdekes kategorizálás: építmények (pl. erdő, fa).

A rendkívüli események bejelentése kövezettsége áll fenn, ha valaki kiesett az abrakon. Vészféket kell húzni, ha kiesik az ablakon, az ajtón és eltöri lábát / gerincét / nyakát.

A váltóhasználhatóság feltételei: a vonóvezeték nem görbült, nem törött; a kijárati váltó a kijárati jelzőnek megfelelő állásban van; a kampózár fog.

Menesztésnél figyelni kell, hogy a vonatkísérő felszállása befejeződött-e. Az állomástávolságú követési rendet két szomszédos irányú állomás közt értelmezzük.

A pénztárban először közölni kell az utasnak napszaknak megfelelően, a pénzt elrakni pedig az utas elhaladása után szabad.
Még néhány szélsőséges szabály: Az utas nem utazhat végállomástól végállomásig, illetve semmilyen esetben nem szabad gyermekjegyet kiadni.

Következzen néhány elszólás az 52. tanfolyam kereskedelem vizsgájáról!
A jegyvizsgáló segíti az utasok forgalmi tevékenységét és eloszlatja a tömeget. Szolgálat elején kell magadhoz venni egy kistáskát (más néven pénztártáskát), amiben benne lehet a kezelőkulcs vagy a jegykazettatartó. Reggeli feladat felszámolni a jegyeket. Az utas jogosult a jegy használatára, ha betartja az átlagos utazási feltételeket. Ifikártyával nem kell jegyet váltani.
A GYMAEF gép egy PC alapú cucc. Az átvett pénz vizsgálatánál meg kell nézni, nem mágneses-e a széle vagy jó ember van-e rajta.

Közeleg az éves vizsgaidőszak vége, március végén meg már a középdöntőre lehet készülni. Íme néhány érdekesség a tavalyi kereskedelem feladatlapról.

Nosztalgia pótjegyet menettérti útra csak március, június, szeptember és december hónapban lehet kiadni. A GYMAEF gépen a jegyfajták között lehet választani a billenytyűzet használatával és egérrel (ha van).
Üzemszünet van hétfőnként szeptember 1-jétől március 30-ig, illetve kereskedelemben amikor kitesszük a “Rögtön jövök” vagy az “Ebéd szünet miatt zárva” táblát. Másik szempont szerint pedig akkor, ha egyik állomáson sincs jegy.
Egy Kerékpár- Élőállat utánfizetési pótjegy bárcajegyen a 21,26-os szám az időt, a 60.10.11.0. a jegy gyártásának időpontját, a 83102 a jegyfajtát jelöli. Olvasható rajta az 1 kerékpár szállítható tényező.

2014-re ennyi volt a (T)Éves vizsga cikksorozat, mindenkinek sikeres vizsgázást kívánunk!

W

Váczi Viktor

Nevelőtanár
A SiHuHu patrónusa

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.