Delta Friss Külföld

Csereutak 1. – Berlin

Kis cikksorozatunkban először a berlini kisvasúttal ismerkedhetünk meg. Maga a város csodálatos: a gyönyörű látnivalók, maga a parkvasút, és a kisugárzása is hozzájárul élvezhetőségéhez. A Gyermekvasút természetesen ide is indít csereutat. Zakar Gergő, volt negyedik csoportos pajtás részt vett az egyiken, és írt nekünk egy élménybeszámolót arról a pár csodálatos napról, amit Berlinben töltöttek.

Kedves Olvasó!

Ebben a kis beszámolóban a 2014-es évi berlini csereúton összeszedett tapasztalataimat olvashatod. Lássunk is hozzá!

Az első nap úgy kezdődött, hogy reggel találkoztunk a megbeszélt időpontban, a Keleti pályaudvaron. Én olyan típusú ember vagyok, aki mindig izgul – ez most sem volt másként, ezért már fél órával a találkozó előtt ott voltam. A többiek is megérkeztek, időben és kellően álmosan a korai indulás miatt. Mikor mindenki odaért, megkerestük a vonatunkat és felszálltunk.

Megkezdődött az út. Nagyjából Kőbánya-alsó tájékán járhattunk a 10 km/h sebességgel robogó vonaton, amikor konstatáltuk, hogy viszonylag hosszú lesz az út, ami előttünk áll. A vonat csak ment, teltek az órák. Néztük az ablakból a robogó tájat. Hagytuk el a városokat, országokat, amíg meg nem érkeztünk a berlini főpályaudvarra. Itt már vártak minket a parkvasutasok, hogy elvigyenek minket és a csomagjainkat a szállásunkra, és addig is egy kicsit megismerjenek minket.

Ekkortájt már éjszaka volt. Nem tudom, hogy direkt-e vagy sem, de pont arra mentünk, amerre a látványosságok voltak. Nagyon szépek voltak kivilágítva az Alexander Platz épületei, a TV torony meg a többi látnivaló, amit a város tartogatott nekünk. A szállásunk a parkvasút otthonépületében volt. Ez egy nagyon kis hangulatos házikó egy hatalmas parkban, ami már szinte erdőnek tűnik. Volt ott egy krétatábla, amin magyarul kívántak nekünk jó éjszakát.

A második nap már kész reggeli várt minket az ebédlőben, amikor felkeltünk. Volt ott minden, ami szem s száj ingere, müzli, friss zsömle meg párizsi, tej, almalé, narancslé… Mindig a reggelinél tudtuk meg, hogy mi lesz az aznapi program. A második napot rögtön egy szolgálattal kezdtük. A reggeli után döntöttük el, hogy ki hol lesz. Ott más rendszer van, mint nálunk, mert délelőtt meg délután más helyre voltunk beosztva. Én délelőtt Badesee állomásra kértem magamat. Ez egy érdekes állomás, mert itt a vonal mindkét irányban kétfelé ágazik. Wulheide állomás felé be lehetett menni a fűtőházba vagy magára Wulheide állomásra. A másik irányban pedig volt egy érkező vágány, ahonnan Hauphbanhof felől jött a vonat, a másik vágány pedig Hauptbanhof felé vitt. Ez egy teljesen automatizált állomás, de ilyenkor teljesítettek rajta szolgálatot. Az állomáshoz tartozott egy sorompó is, amit nekünk kellett állítani egy gomb megnyomásával. Az állomásfőnök nagyon rendes volt, engedte, hogy mi csináljunk mindent. A naplóírás is máshogy ment, a két irányba külön naplót kellett vezetni. Az ebéd remek volt. Úgy zajlik az ebédeltetés, hogy a vonat összeszedi az embereket, elviszi az étkezés helyszínére, és az ebédszünetben végig ott áll az állomáson. Ebéd után mindenkit visszavitt a helyére a vonat, és bement a fűtőházba, ahonnan ismét ment vissza a vonalra.

Délután vonatra kértem magam. A vonat is nagyon érdekes. A Zugführer, nálunk a zárfékezőhöz hasonló a munkaköre, adja az Indulásra készen-jelzést, és ha nincs állomási menesztő, akkor ezt a feladatot is ő végzi egy zászlóval. Emellett ő adja ki és kezeli a jegyeket is.

Wulheide állomáson fékpróbát is végeztünk a körüljáratás után. Ezzel a második nap munka részének vége volt. Estére egy kis sütögetéssel leptek meg minket, ami természetesen egy kis német kolbászból és hasonló finomságokból állt.berlin3

A harmadik napon ugyanúgy indítottunk a reggelivel, és megtudtuk, hogy hajtányozni megyünk. A hajtánypálya nem volt olyan messze, de az S-bahnnal is mentünk, és buszoztunk is. Egy régi vasútvonalat alakítottak át hajtánypályává. Megtudtunk mindent a hajtányozásról, például hogy nem szabad átszáguldani a váltókon, és hogy nem kell meglepődni, ha a sorompó a sín fölé hajlik és nem az út fölé. 3 óra hosszúságúra kellett szabni az utunkat. Nagyon szép tájon keresztül hajtányoztunk. Az utunk végét egy, a talpfák közül kinövő fa jelezte.

Megfordítottuk a hajtányt és irány vissza a főhadiszállásra. A fékünk alapból sem volt egy csúcskategóriás fékezőrendszer, de amikor elkezdett esni egy kicsit az eső, szinte teljesen fölöslegessé vált. Megtanultuk mindannyian, hogy a sín, ha vizes, akkor csúszik – ez sem könnyített a dolgunkon. Sem megállni, sem elindulni nem volt könnyű.

Ezután a remek program után bementünk a nagyvárosba. Megnéztük az Alexander Platzot és környékét, meg az Alexa plázát, ami mellesleg egy hatalmas házikó. Amit hamar észrevettünk, hogy sehol nincs ingyenes, köztéri wifi. Ez a továbbiakban gondot okozott. Az estét finom vacsorával zártuk.

A negyedik napunk hasonlóan kezdődött, mint az előző. Ezen a napon az S-bahn szerelőműhelyét néztük meg, a szimulátoraikkal együtt. A műhelyben megismerkedhettünk a német precizitással. A vonatokat az utolsó csavarig szétszedik és átvizsgálják, a forgóvázat lézerrel, a többi alkatrészt pedig más műszerekkel. Mielőtt utazhatnánk a kész kocsin, rengeteg ellenőrzésen fut át. Láttunk egy porszívó vonatot, ami a pályán felhalmozódó szemetet szedi össze. Majd elérkezett a várva várt pillanat, a szimulátor. Sajnos nem beülni, mert éppen vizsga volt, viszont végig tudtuk követni, hogy a vizsgázó mit csinál, mit lát és azt is nézhettük, ahogy mozog a szimulátor. Ebédre visszamentünk a vasútra. Délután a Story of Berlin múzeumot néztük meg, ami fantasztikus módon mutatja meg a kíváncsi embereknek, hogy hogyan is lett ide ez a város, amit ma Berlinnek hívunk.

Hazafelé a múzeumból teljesült egy vágya a csoportnak, utaztunk egy emeletes buszon! Nagy élmény volt látni a nevezetességeket a busz tetejéről.

Az ötödik napon reggel nyitásra mentünk a technikamúzeumhoz. Katartikus élmény volt, mindenkinek csak ajánlani tudom, ha egyszer a környéken járna. A vasúti része kettő fűtőházból áll, ez a hatalmas terület a német vasút páratlan világába enged belátást. Interaktív, és nagyon érdekes része a múzeumnak. De a múzeum többi része is tartogat még bőven meglepetéseket. A hajózás részen vannak teljes hajók, és ezer meg egy makett is. A repülési részlegen pedig teljes repülők találhatóak. Ami még nagy élmény volt ebben a múzeumban számomra, hogy ki lehet menni a tetejére, és egy rácson állva, öt emelet magasságban lehet nézni az alattam mászkáló embertömeget.

A múzeum után visszamentünk a vasútra ebédelni. Ezután egy meglepetésprogram jött, elmentünk a kalandparkba. Ez nagy élmény volt számomra, annak ellenére, hogy én nem vagyok az a kalandparkba járó alkat. Este egy kisebb focimeccsre került sor a parkban lévő műfüves pályán. A világbajnok csapattal egy országból származó játékosokat bizony elvertük ezen a kis meccsen!

A következő napon megint egy szolgálat következett. Én Hauptbanhofon voltam reggel. Ez a kedvenc állomásommá vált. Nagyon jó volt sorompót állítani a tekerős sorompóállítóval. Itt végre valakinek éreztem magam, amikor én állítottam meg a németeket és a turistákat, amikor át akartak kelni a sínen. Itt egy automatizált torony irányítja az állomást, ami hasonló berendezéssel van ellátva, mint nálunk Csillebérc. Délután ismét Badesee állomáson voltam, ami ugyan olyan varázslatos volt, mint az első alkalommal. A németek este, a vacsora után egy kis meglepetéssel készültek nekünk. Bejelentették, hogy éjszakai városnézésre megyünk. Nagyon szép volt a lemenő nap fényében a városháza, az Alexander Platz. Már a naplemente után, sötétben értünk a Brandenburgi kapuhoz, ami csodásan nézett ki kivilágítva. A Reichstag, a régi parlament kis üvegkupolájával fenséges volt. Kezdtük mi is kicsit berlinieknek érezni magunkat. A meglepetésen belül még egy meglepetés várt minket. Felmentünk a TV toronyba. Az éjszakai városra nézhettünk le Európa egyik legmagasabb épületéről. Az utcákon csak úgy kígyóztak az autók, láttuk a kivilágított nevezetességeket. Nem akartuk otthagyni ezt a varázslatos várost. Mindannyian teljesen beleszerettünk.

De sajnos elérkeztünk az utolsó Berlinben töltött naphoz. Ezen a napon megint bementünk a városba, megnéztük a felhőkarcolókat a Potzdamer Platzon, valamint a Holokauszt emlékművet is. Ez a hatalmas szoborcsoport mindenkiben nyomot hagy, aki ott jár. Ezek után elmentünk a checkpoint Charlie-hoz. Ez a várost átszelő falon/határon való átlépő hely volt. Itt aki tudott, pecsételtetett valahova ott álló határőrrel, én például az útlevelembe. Délután elérkezett a várva várt Parkvasutasok kontra Gyermekvasutasok focimeccs. Kiálltunk, egy darabig vezettünk, de végül a német csapat fölényesen győzött – persze tudjuk, hogy a részvétel a fontos. A meccset mindenki nagyon élvezte. Ezen az estén a parkvasutasok elvittek minket egy körre a kisvasúton, majd könnyes búcsút vettünk a vasúttól és minden kedves tagjától. Nagyon megszerettünk mindenkit ez alatt a rövid idő alatt.

A hazaút közel sem volt olyan hosszú, mint az odaút, mert már emlékekkel telve jöttünk, és amire végigsoroltuk magunkban a pozitív élményeket, már otthon is voltunk.

Ennyi lett volna az összegzésem erről a felejthetetlen útról. Én mindenkinek ajánlom, hogy ha van rá lehetősége, jelentkezzen egy csereútra. Csak a Berliniről tudom, hogy milyen, de biztos vagyok benne, hogy a többi is legalább ilyen jó! Így utólag is szeretném megköszönni mindenkinek ez a remek utat. Mindenkinek további jó szórakozást és jó szolgálatot!

További képek: http://keptar.gyermekvasut.hu/index.php/esemenyek/Berlini-csere-t-2014

berlin1

Illésy Máté

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.