Kedves diákok! Kérem mindenki olvassa el a következőt a legközelebbi órára: http://sihuhu.com/2014/01/gyermekvasut-az-valami-betegseg/….
...hiszen ehhez merőben hozzátartozik a következő néhány sor, amely az előző kis disszertációnak a folytatásaként is funkcionál! A múltkor csupa kedves ismerős gondolatait ismerhettük meg a drága egyetlen Gyermekvasúttal kapcsolatban, tanárok, haverok, rokonok mind-mind jó szívvel áldásukat adják a kettőtök szerelmére! Na de kilépünk a való világba, s szétnézünk a nagybetűs Eyletben. A patakból folyó lett, a hernyóból pillangó, s a tigrisből egy fokkal nagyobb tigris. A Gyermekvasút-kommandó 2014 keretében több ügynökünk szállta meg a várost, s különböző beugratós kérdéseket tett fel, az utca emberének a Gyv-ről. Jelen kis összeállításunkban nyilvánosság szeme elé tárjuk a legérdekesebb válaszokat, azokat, amelyek miatt a végén egyértelműen ilyen hangulatban indultak haza ügynökeink jelentést írni: „Váááááá ez atombuliiiii volt!”
Nyilván egy házat se a tetejénél kezdenek el építeni, így én, akarom mondani az ügynökök se ugrottak fejest egyből. A kapcsolatfelvétel után az első kérdés csupán annyi volt: Hallott-e már a Gyermekvasútról?
Eldöntendő kérdésről lévén szó a válasz az esetek 98,56%-ában az „igen”, vagy a „nem” szócska volt. Az idősebb korosztály tagjai gyakran visszakérdeztek sejtelmesen: Gyermekvasút!? De ezen kívül sok izgalmas dolog nem történt. Volt egy úriember, aki a következőket mondta:
– Hallottam. Bocsi, hogy megkérdezem, de te német vagy?
– Nem, miért lennék német?
– Hát, a Gyermekvasút nem Berlinben van?”
– Majd később az úr Németh Árpádként mutatkozott be. Véletlen lenne? Nem hinném! 🙂
Volt egy másik furcsa eset, amikor a kérdés után alanyunk a következőket mondta:
„Szia, Kicsim, már a Deákon vagyok, mindjárt hazaérek!”
Igen, tényleg hívták telefonon, ügyesen kitaláltad!
Összegzés:
Leggyakoribb válasz: „Igen”
Legszívmelengetőbb válasz: „Ó, a régi szép idők, képzelje, én is úttörővasutas voltam… bezony!” (Jöhetett a baráti csevej a régi szép időkről!)
Legmeghökkentőbb válasz: „Hallottam. Bocsi, hogy megkérdezem, de te német vagy?”
Nyilván az izgalmasabb játék a „nem” válasz után jött, hiszen ilyenkor megkérdeztem, mit gondol, mi lehet az, mit csinálnak ott?
Nagyon-nagyon sok ember bele tudott trafálni! „Ahol a gyerekek a kalauzok”, „ahol a gyerekek mozdonyt vezetnek, meg váltót állítanak” – ezek fordultak elő leggyakrabban. De mint minden szép mesében itt is voltak kivételek, akik egészen elveszett emberek voltak – eddig.
Egy gimnazista srác elég furcsán reagált:
– Vonatoznak megállás nélkül, nem?
– Így is mondhatjuk, de ennél azért egy kicsit több.
– Jó, bocsánat, nem tudhatok mindent! Megint mindent rajtam kérnek számon!
Utána egy kicsit lenyugtattam, így fel tudott állni szerencsére.
Megemlítendő egy középkorú férfi, aki a bolondját járatta velem:
– Sajnos nem tudom, mit csinálnak. Valami kis segítség esetleg?
– Próbálja meg különszedni a gyereket és a vasutat, majd rakja össze újra!
– Csak vicceltem, a fiam oda jár!
Bocsi, nem a Te apukád volt véletlenül? Nagy mókamester volt ám…
Egy másik fiatal srác pedig – miután megsúgtam neki a megoldást – nagyon belelkesült, és mondta, hogy jönne oda dolgozni: „Nem akarom az 50 órát szemétszedéssel tölteni!” – hopp, kibújt a szög a zsákból! (Magyarázat: a gimnazistáknak az érettségiig le kell dolgozni 50 óra közösségi munkát.)
Összegzés:
Leggyakoribb válasz: „Váltóállítás, kalauzok, jegyet adnak, stb.”
Legszívmelengetőbb válasz: „Ugyanúgy dolgoznak, mint a felnőttek!”
Legmeghökkentőbb válasz: „Sajnos nem tudom, mit csinálnak.” (jó ez alapból nem para, no de egy apukától…)
Kíváncsi voltam arra, hogy vajon a Gyerekvasút helyét tudják-e az eddig nem túl fényesen szerepelő emberek. Merre van ez a jóság?
No, itt aztán volt minden… Nyilván a kedvencem még az első kérdésnél ellőtt „Berlin” volt, de aki ehhez a kérdéshez eljutott, ő is olykor igencsak kitett magáért. Persze sokan beletrafáltak…
„A Balatonnál valahol?”
„Itt a kerületben?” (helyszín: Deák Ferenc tér, 5. kerület)
„Valahol Nógrádban szerintem!”
– Szerintem valahol a külvárosban!
– Ez eddig stimmel! Na de hol?
– Nem tudom… talán ott Rákos környékén!”
Összegzés:
Leggyakoribb válasz: „Budai-hegység, Városliget”
Legszívmelengetőbb válasz: „Telefonos segítségem van?”
Legmeghökkentőbb válasz: „Berlin”
Ha esetleg ezekre a kérdésekre rossz választ adtak volna, megmondtam a jót, majd nyomtam még nekik egy kis reklámot. Remélem, hogy sokukat viszontlátod majd szolgálatban, hiszen ez azt is jelentené, hogy nem Rákoson keresték a gyerekvasutat! No de, géen vir vájter, vagyis menjünk tovább, és evezzünk át olyan vizekre, amelyekből akár már inni is lehet! Akik az első kérdésemre azt a nagyszerű, és főleg lánykéréseknél használatos szavacskát adták, amely manapság az „Igen” névre hallgat, elkezdtem faggatni, hogy utazott-e már, milyen gyakran teszi ezt. Itt is egészen átlagos válaszok születtek, csak egy-kettő volt, amely igazán megmozgatta bennem a mindenséget!
Egy fiatal anyuka és a családi szokásai:
„Tudod, mindig attól függ, hogy Kristóf milyen… ha megeszi a napi gyümi-adagját, ha rendesen elpakol játszás után, akkor néha felmegyünk egy napra vasutazni…”
Gyermekvasút! Élmény és jutalom!
Összességében viszont meglepően sokan jó sok mindent tudnak a vasútról, és a gyerekek lájfjáról is. Elkezdtünk csevegni, hogy mi hogyan megy ott nálunk, és ekkor kérdeztem meg az úrtól/hölgytől, hogy mi lenne az, amit változtatna ott fenn, amitől még jobb szájízzel lehetne visszaereszkedni a Budai-hegységből. Hát igen… nos, egészen kreatív emberek léteznek:
Olykor-olykor igencsak meg tud mutatkozni egy ember hivatása:
„Hát bevallom, nekem az éneklés nem tetszett… mentek le a kisvasutasok a szolgálatukból, és néhányan nagyon hamisan énekeltek. Ezen sürgősen változtatni kellene, mert így nincsen meg az az orgánum, amit mi igazán szeretnénk hallani!”
Tapintatosan megkérdeztem a hölgy foglalkozását, a válasz teljes mértékben meglepett: Énektanár!
Egy jókedvű fiatal lányt is sikerült megtalálni:
„Én azon gondolkodtam, hogy azoknak a cuki kisgyerekeknek miért nem piros a ruhája… Így teljesen beleolvadnak a tömegbe, ha pirosak lennének, mindenki odafigyelne rájuk…”
Gondolkozom, hogy benyújtom a Vezetőségnek a kérelmet, hogy holnaptól az egyenruhát egy piros-kék csíkos mez tegye ki. Köszönöm az alapötletet, Vivien!
S még említésre méltó Ákos javaslata, aki politológus, s a következőképpen reagált:
„A Gyermekvasút működése, tendenciája alapvetően lenyűgöz. Meggyőződésem, hogy az összes oda járó gyermek nagyon sokat köszönhet neki, amiket onnan hallok, az tényleg számomra nagyon szimpatikus, s úgy érzem, hogy az ország egy üde színfoltja. Ennek ellenére gyakran hiányolom a mosolyt. Nagyon sok helyen hallom, hogy itt mindenki milyen jól érzi magát, de gyakran látom, hogy a gyermek csak belép a kocsiba, álmosan azt mondja, hogy <jegyeket kérem ellenőrzésre>, – aztán kimegy.”
Hűha! Következő szoli előtt feltétlenül dobj be egy Snickers-t, oszt’ fel a fejjel!
Összességében tehát elmondható, hogy a Gyermekvasút eddigi marketingje igencsak sikeres volt, hiszen az embereknek a döntő többsége hallott már rólunk, kialakított magában egy pozitív véleményt, s kaptunk építő jellegű kritikákat az utca emberétől. Nagyon remélem, hogy sikerült néhány „tudatlan” embert megfertőznöm ezzel a jócsájával, s ha épp nem merül nyakig abban a koszban, amit manapság melónak neveznek, talán jelenlétével továbbnövelheti a Gyermekvasút színvonalát, bevételét. Egy-két válaszon – amelyek jó részét épp most olvastad – el tudtam mosolyodni, akár a GyV titkos koordinátáiról, vagy épp a „Mit csinálna Ön másképp”-kérdésről volt szó. Ha esetleg találkoztál velem a Deákon, kérdezgettelek, s most olvasod a cikket, akkor beírhatsz magadnak egy 5-öst, de olyat, ami kilóg az ellenőrződből!
Most pedig arra kérlek, hogy egy szép, igényes, s hasonlóan szentimentális tapssal jutalmazd azokat, akik nem fordultak el (mint Lipták) amikor leszólítottam őket, s akik a komoly megpróbáltatásokat 100%-os teljesítménnyel végignyomták!
Köszönöm minden egyes alanynak a segítséget innen is!
Hozzászólás