Érdekesség

Vezetőállás

Mindig is szerettél volna modellvasutazni, de időd, energiád, vagy a költségek nem engedik meg? Szeretnél pár barátoddal vagy csoporttársaddal eltölteni egy remek délutánt? Akkor íme a tökéletes megoldás! A Vezetőállás már 2016 óta fut, és lehetőséget kínál pontosan erre. Balázs (a tulajdonos) fokozatosan építi terepasztalát, és féltett kincsét felkínálta az érdeklődőknek játékra. Egyszerre 6 ember játszhat, ebből 2 „forgalmista”, 4 pedig mozdonyvezető. A cél egyértelmű: bonyolítsunk le egy pár órás menetrendet szervezetten, szabályosan és biztonságosan. Ez persze nehezebb, mint gondolnánk, mert a mozdonyok meghibásodhatnak, de igazán éles forgalmi helyzetek is kialakulnak. A tapasztaltabbak pedig akár ködös időjárásban vagy a sötétben is játszhatnak. Én már többször ellátogattam ide, minden alkalommal nagyon élveztem.

Öt csoporttársammal mentem először, egy szombat délután. Akkor még a Gyömrői út mellett, Kőbánya-Kispesten is túl volt a helyszín. Megismerkedtünk, Balázs egy röpke öt perc alatt elmagyarázta a vezérlést, és már indulhatott is a játék! Eleinte voltak kisebb-nagyobb fennakadások, de idővel mind belejöttünk, és könnyen álltuk a kihívást. Rengeteget fényképeztünk, videóztunk, és közben még beszélgetésre, sztorizgatásra is jutott idő. A két óra leteltével alig akartunk hazaindulni, és már akkor megfogadtuk, hogy „ide még visszajövünk”.

Találkoztunk már több pajtással is, akik csak segíteni jöttek. Akit ez érdekel, részt vehet a terepasztal dekorálásában, kiépítésében is. Mi idén ősszel Szolnokon, a vasútvonal megnyitásának 170. évfordulójára rendezett ünnepségen és kiállításon is ott voltunk, igaz ott már nem csak játszottunk, bemutattuk az asztalt a látogatóknak is.

Ajánlom ezt a programot bárkinek, akit a vasútmodellezés érdekel. Idén februárban lesz ismét játéklehetőség, itt az alkalom kipróbálni ezt az élményt. Azóta a helyszín Istvántelekre, a Vasutasok Művelődési Házára módosult. A hangulat így már adott, hiszen az óránként háromszor induló személyvonatokkal a Nyugati pályaudvar felől közelíthető meg a legkönnyebben. Ha mentek, ne felejtsetek el előre egyeztetni.

Wendl Csongor, I. csoportos ifiképzős pajtás írása

 

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.