Cikkek Egyéb Gyermekvasút Hírek Programok

Maradj Sínen! – VÉGEREDMÉNY

A VIII. csoportos Simkó Bálint lett a 2018. évi Szakmai Verseny győztese!

A meglehetősen idegesítően szitáló eső elől menekülő kis gyerekcsoportot láthatott egy átlag sofőr június 14-én a Luther utcában található zebra előtt ácsorogva. Ő ezt látta, mi pedig a tíz legjobb gyermekvasutast, akik szaporán lépdeltek a sikerhez vezető úton, a BGOK bejárata felé.

Az élő showba jutott tíz döntős először még a színfalak mögött írásban mutatta meg mit tud, egy kereskedelmi illetve egy forgalomszabályozási feladatot oldottak meg, majd átvonultak az egyik stúdióban található Siemens-Halske biztosítóberendezéshez, ahol egy vágányutat kellett a megadott szempontok szerint beállítaniuk.

A népes nézősereg eközben bevonult az élőshow stúdiójába, és türelmetlenül várta a tíz sztárt, akik előttük is megmutatják valódi tudásukat. Sokáig nem kellett izgulniuk, hamarosan ünnepélyesen bevonult a kamerák elé az idei tíz legjobb gyermekvasutas, és elkezdték szereplésüket az élő showban is. Először az 50 Milliós Játszma kérdéseinél kellett elővenniük legmélyebb szakmai tudásukat, hogy a megfelelő helyre pakolják a zsetonjaikat, majd a játékosoknak egyesével kellett kizárólag tapintással felismerni egy gyermekvasutas élethez kapcsolódó tárgyat.

A rövid reklámszünetet követően két stúdióban folytatódott a műsor, méghozzá egy hatalmas Stúdiófoglaló keretében, ahol 5-5 játékos csapott össze a stúdiókért, öltözőkért, büfékért.

A műsor végén István bácsi Igaz vs. Hamis játéka illetve a tanárok értékelése zárta a programot.

Ez volt az idei Döntő krónikája, de bizonyára mindenki az eredményekre kíváncsi, természetesen ezt is láthatjátok:

  1. Simkó Bálint VIII. 120 pont
  2. Lukács István III. 111,5 pont
  3. Dull Károly XV. 111 pont
  4. Gulyás-Balla Márk 84 pont
  5. Farkas Zsombor XIV. 81,5 pont
  6. Csasznyi Roland IV. 80,5 pont
  7. Turcsán Benedek VI. 68,5 pont
  8. Pintér Mátyás IX. 64 pont
  9. Oláh Dávid XV. 50 pont
  10. Mező István VI. 46,5 pont

A nyertes nyereménye egy arany fokozatú „Kiváló Munkáért” kitüntetés, egy németországi csereút, egy saját egyenruha, egy vasutas ajándékcsomag és egy kívánságszolgálat. A dobogósok szintén nyertek egy csereutat, ők ezen felül ezüst fokozatú kitüntetést kaptak. A döntő többi résztvevője is nyert kívánságszolgálatot, ajándékcsomagot, ők pedig bronz fokozatú kitüntetést kaptak.

Emeljük kalapunkat  Bálint előtt, de természetesen minden döntősnek őszintén gratulálunk, fantasztikus verseny volt, a tíz legjobb gyermekvasutashoz méltó módon küzdöttek!

A döntősökön kívül egyébként tegnap két csoport is díjat nyert. A 2017/2018-as tanév csoportok közötti Szakmai Versenyét a III. csoport, míg a döntőre vonatkozó Szurkolói díjat a XV. csoport nyerte, gratulálunk!

Faragó István

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .