Általános, nem hivatalos tájékoztató és indoklás az Ifivezető Képzésre történő felvételről,

elsősorban a pót-ifivezető képzésre jelentkezőknek

Füstös István vagyok, egykori pajtás, ma (többek között) képzési vezető a Gyermekvasúton. Többen kérdeztétek, hogy miért utasítottuk el néhányatok felvételi kérelmét a pót-ifivezető képzésre. Engedjétek meg, hogy az alábbiakban válaszoljak mindenkinek – esetenként személyesen. A 8. osztályt elvégzett pajtások minden évben fájó szívvel búcsúznak kisvasutunktól, mindentől, amit ez a hely adott számukra, hiszen gyermekkoruk legszebb éveit tölthették itt. (Én is ugyanígy ballagtam 1981-ben a VII. csoportból, és ugyanúgy fájt. Eszembe sem jutott akkor, hogy visszatérhetek ide valaha is.)
Nekünk, akik itt maradnak is fáj a búcsú, hiszen már éppen kezdtük megszokni, hogy itt vagytok. De azért legbelül örülünk is egy kicsit annak, hogy nehezen szakadtok el tőlünk, mert ez egyben azt is jelenti számunkra, hogy ezek szerint jól éreztétek magatokat nálunk, és így a rengeteg munkánk és erőfeszítésünk nem (volt) hiábavaló. Komoly, nagy szervezet a mienk, rengeteg különböző feladattal, kapcsolódási ponttal, amelynek a működtetése is komoly feladat. A búcsú fájdalmának ez az üzente azonban nekünk további erőt és kitartást ad, hogy napról napra teljes erőbedobással üzemeltessük
tovább szeretett örökségünket, a Gyermekvasutat. Tudjuk, hogy sokatoknak második otthonuk volt az Otthon, és gyökeresen megváltozott az életetek,
amióta a Gyermekvasút kötelékébe léptetek. A rengeteg közös program és élmény, a szolgálatok, a táborok, túrák, a megannyi program, barátságok, szerelmek, mind-mind ennek a nagy élménynek a részletei, amit úgy hívunk, hogy Gyermekvasút. Ezért az élményért dolgozunk kollégáinkkal
(a felnőttekkel és az ifikkel közösen), hogy minél többen és minél jobban megélhessék ezt. Azonban ez egy örök körforgás is. A gyermekvasutazás csak egy jól körülhatárolt létszámú csapat részére adatik meg. Amikor először lépted át az Otthon küszöbét, és izgalommal vártad a tanfolyam
megnyitó eseményeit, valaki éppen szomorúan elballagott, átadta a helyét neked. Mint a neve is mutatja, ez a vasút a gyermekek vasútja. Felnőttél, már a „gyerek” helyett a „fiatal” szó inkább illik rád, nem is szereted, ha gyereknek néznek. Lassacskán szűk lesz a gyermekvasutas egyenruhával együtt járó világ. Már egyre kevésbé izgi a menetelés, semmi kedved fél tízkor lefeküdni a táborban vagy a túrán, és egyre nyűgösebb a nemszeretem beosztások ellátása is. Itt az idő, hogy átadd a helyedet a jövő nemzedékének, miközben itteni emlékeidet a legjobbak között őrzöd (majd egy életen át). Ebben az életkorban nagyon gyors és nagymértékű változáson mentek keresztül. Egy év alatt is hatalmas lehet a fejlődés. Ezért vezettük be sok-sok évvel ezelőtt a pót-ifiképzés intézményét, hogy azokat a gyerekeket, akik alkalmasnak tűntek ifivezetőnek (de 8.-osként még nem voltak eléggé érettek
a feladatra, viszont egy év alatt megértek rá) ne veszítsük el, hanem a következő évben biztosítunk nekik lehetőséget a képzés elvégzésére. Ez óhatatlanul azzal jár, hogy visszahelyezzük őket a csoportjukba, mintha el se ballagtak volna (mert a képzésnek része a szakmai gyakorlati ismeretek
szinten tartása, fejlesztése és csoportközösség életében való aktív részvétel is, „mint legidősebb pajtás” – az azzal járó felelősséggel együtt). Nem szerencsés ez a visszahelyezés, hiszen 10 éves és 16éves gyerekeket kell együtt kezelniük a csoportvezetőségeknek, ami nem mindig egyszerű feladat (pl. tervezzenek olyan programot, amit mindkét korosztály élvezni fog, folyamatosan arra fegyelmezzék a fiatallá cseperedett „nagygyerekeket”, hogy tartsák be a gyerekekre méretezett szabályokat, stb… ). Nem szerencsés azért sem, mert néhányan utolsó kapaszkodónak, mentsvárnak tekintik a pót-IK-t „ballagás ellen”. Fentiek miatt már többször felmerült a pót-IK megszüntetésének gondolata is, de sikerét érzékelve nem tesszük, nem tehetjük. Az ifivezetők majdnem felét pót-IK-ról avatjuk! A megszüntetés helyett a szabályozást választottuk. Amíg a 8.-osok esetében jellemzően minden
jelentkezőnek biztosítjuk a lehetőséget, addig a PIK-eseknél egészen más a helyzet. A lényeg, hogy csak és kizárólag olyan pajtásokat veszünk fel pót-IK-ra (és szabadítjuk még egy évre a csoportjuk és a csoportvezetésük „nyakába”) akik ellen semmilyen kifogás nem merül fel, akikről eddigi viselkedése alapján feltételezhetjük, hogy a fegyelmet fiatalként is maradéktalanul be tudják tartani, sőt, kisebb társaikat is erre ösztönzik majd, saját példájukkal. Nem holnaptól kell megígérni, hanem eddigi magatartásoddal szolgálhattál volna rá erre a bizalomra. Talán így már érthető, hogy miért nem adunk személyre szabott indoklást. Nem szeretnénk a búcsút keserűvé tenni senki számára. Kérem, hogy vedd tudomásul: már elballagtál. A fentieket figyelmesen elolvasva (és kicsit magadba nézve, átgondolva a közelmúltat) már könnyebben megértheted, hogymiért nem támogattuk jelentkezésedet.

Azért, mert úgy gondoljuk, hogy már tényleg itt az ideje a ballagásodnak, még szeretünk téged, és örülünk, hogy velünk voltál. Hiszen az egyéniségeddel te is (mint minden gyermekvasutasis) hozzátettél valamit ehhez a mi hatalmas (és komoly) játékunkhoz. Maradjanak mindenkinek szép emlékei rólad és neked is rólunk. És ne feledd: a gyermekvasutasok nagy családjának örökre a tagja maradsz, és kisvasutunk mindenkit visszavár!

Szeretettel: Füsti