AprajaTATA 2024

A június mindig egy fontos hónap a gyermekvasutasok életében, hiszen mindig ilyenkor kerül megrendezésre egy tanévzáró és nyárindító program. A tavaly és tavalyelőtt megismert, idilli tóparti környezetben elhelyezkedő Tatai Ifjúsági Tábor ad majd otthont az idei igencsak sok újdonságot ígérő nagyvasúti programnak, mely az AprajaTATA névre hallgat. A program június 15-16-án kerül megrendezésre, a tanítási időszak utolsó hétvégéjén.

Program

TALÁLKOZÓ: 2024. június 15. 7:45, a Keleti pályaudvaron a Főbejáratnál
ELKÖSZÖNÉS: 2024. június 16. 18:35, a Keleti pályaudvaron a vonatunk érkezési vágányánál

Rengeteg programmal és játékkal készülünk, hogy mindenki számára garantáljuk a jó hangulatot és élményeket. Az első napot sok mozgással fogjuk tölteni, ugyanis délelőtt és koradélután a métadöntő mellett egy 3 sportágból álló sportválasztón vehetnek részt a gyerekek. Ebéd után egy hatalmas közös strandolás vár ránk a tatai Öreg-tó hullámai között, az estét pedig egy titokzatos ifiprodukcióval és egy táborhangulatot idéző esti programmal zárjuk, ahol pillecukorsütés, sportok, kézműveskedés, diszkó, kertmozi és hasonló programok várják majd a gyerekeket. Másnap egy hatalmas honfoglaló kerül megrendezésre, majd a díjak kiosztása és az ebéd után egy csobbanással zárjuk a két napot, mielőtt visszatérnénk a fővárosba.

A sportos ruházat, fürdőruha és naptej mindenképp be kell, hogy kerüljenek majd a táskákba, de természetesen hozhattok sportszereket, hennát, társasokat és mindent, amivel szívesen játszanátok.

Azért, hogy semmi fontos információról ne maradjatok le, figyeljétek a SiHuHut és a program weboldalát, emellett pedig nézzétek a SiHuHu Instagramját, és érdemes a chatbotra is feliratkozni!

Mi már alig várjuk ezt a csodás két napot! Találkozunk június 15-én!

Hivatalos levél

AprajaTata-levél
Kapcsolat
Emailen keresztül keressétek bátran akár közvetlenül is a szervezőket a AprajaTATA2024@gmail.com címen.

Árak

  • A program látogatása a gyermekvasutas pajtásoknak alapvetően 16 000 Ft
  • A szolgálatos csoportok tagjainak (VI. és VII. csoport) 12 000 Ft
  • Az ételérzékenyek és vegetáriánusok számára szintén 16 000 Ft
  • Az otthoni ételt hozóknak 12 000 Ft

Az árak tartalmazzák a szállást, az étkezéseket (az első napi ebéden kívül), a programokat és az utazást, valamint egy arculatos szövetkarszalagot. A programon a vegetáriánusoknak és a glutén-, valamint laktózérzékenyeknek is tudunk külön menüt biztosítani a hagyományos étkezéshez képest változatlan áron. Amennyiben valaki nem élne ezzel a lehetőséggel, a tábor területén több hűtő és mikrohullámú sütő is található, amelyben a gyerekek elhelyezhetik és megmelegíthetik az otthonról hozott ételeiket.

A programon a részvétel előlegfizetéshez kötött, amelynek befizetésére majd május 4-től lesz lehetőség a nevelőtanári irodában, ennek részletei:

Előlegfizetés

A program költségének előlege 8 000 Ft, amelyet mindenkinek a nevelőtanári irodában lesz lehetősége befizetni, ahol csakis készpénzes fizetés lehetséges. Az előlegfizetési időszak kezdete május 4. (szombat), a határidő pedig június 7. (péntek). Kiemelnénk, hogy a részvétel az előleg befizetéséhez kötött, így kérjük, a kijelölt határidőn belül tegye ezt meg mindenki!

A gyerekeknek lehetősége nyílik arculatos póló rendelésére is, melynek költsége 2500 Ft. A póló tervezetten így fog kinézni:

A fennmaradó összeget a program első napján kell befizetnie a gyerekeknek. Természetesen, aki szeretné, a teljes összeget is befizetheti az előlegfizetési időszakban.

A jelentkezést lemondani legkésőbb június 7-én szolgálatzárásig (19.00) lehetséges!

Határidőn túli jelentkezés és előlegfizetés

Ha esetleg valaki nem tudja időben befizetni az előleget és jelentkezni, de szeretne jönni a programra, az mindenképp írjon erről egy e-mailt a AprajaTATA2024@gmail.com címre. Aki határidőn túl jelentkezik, vállalja, hogy az előleg akkor is befizetésre kerül, ha esetleg a gyermek mégsem jönne el a programra.

Térkép

A program helyszíne: