Gyermekvasút Szakmai

Az Mk45-ös gépek korszerűsítése

Mk45 2001
Mk45 2001

2010-ben kezdődött meg az Mk45 sorozatú dízelmozdonyok korszerűsítése. Elsőként az Mk45,2003 pályaszámú mozdonyt építették újjá. Teljes felújításon esett át, melynek keretében új, Caterpillar C-15 típusú dízelmotort kapott. 2010 decemberében állt forgalomba.

Újjáépített Mk45,2003 psz. mozdony Hárs-hegy állomáson
Újjáépített Mk45,2003 psz. mozdony Hárs-hegy állomáson

Ezután következett az Mk45,2004 pályaszámú mozdony felújítása. Itt már lehetőség volt az előző gépnél használtaknál még korszerűbb technológiák alkalmazására is, amire a 2003-mas gépnél az idő rövidsége miatt[1] nem kerülhetett sor. Alapvetően a mozdonyt és az új motort kiszolgáló segédüzemen változtattak. A 2003-mas mozdonynál a hűtést, légsűrítést ékszíjas hajtással oldották meg, ami folyamatos hajtást igényelt. A 2004-esnél már külön kardántengellyel, hidrosztatikusan hajtják meg ezeket, ami szakaszos üzemmódot tesz lehetővé, vagyis hogy csak akkor működjön a légsűrítő, amikor kell.

A felújított 2004-es keresztezik Szépjuhászné állomáson.
A felújított 2004-es keresztezik Szépjuhászné állomáson.
2002-es 2012.12.12-én. Február végére várható a visszaérk
2002-es 2012.12.12-én. Február végére várható a visszaérkezése Hűvösvölgybe 🙂
(Fotó: Bauer Károly)

Vinis Gyula bácsitól megtudtuk többek között, hogy a tervek szerint a 2003-mas mozdonyon is kialakítják a hidrosztatikus segédüzemet és a 2004-eséhez hasonló festést, és azt is, hogy a szombathelyi járműjavítóban a felújított gépelemeknek csak a behelyezése zajlik a mozdonytestbe, nem itt készítik el őket. Jelenleg az Mk45,2002-es pályaszámú mozdony (hagyományosan: Konrád bácsi gépe) – felújítása, motorcseréje zajlik Szombathelyen. Amikor Gyula bácsiék decemberben ott jártak, a mozdony fődarabjai már készen voltak, visszaszerelésre vártak. Február végén a mozdony elkészül, visszaérkezik a Gyermekvasútra, és a 2005-ös gép (hagyományosan: Sipos Gyuri bácsi gépe) felújítása következik. Végül a 2006-os mozdonyt is felújítják, mely az ősszel kapott egy új, Romániából származó motort. Csak a 2001-est, a magyar sorozatból az elsőt őrzik meg eredeti állapotában. Téves viszont az az információ, hogy az Mk45,2001-es mozdony műemlékvédelem alatt áll, a Gyermekvasút saját célkitűzése a gépet eredeti állapotban megőrizni – az elhasználódott alkatrészek folyamatos cseréjével, például a repedező, töredező műanyag csövek korszerűbbre váltásával.

A felújításokról részletes beszámoló a január 18-i Deltán, a fűtőházban! 🙂

Köszönjük Vinis Gyula bácsinak az adatszolgáltatást és támogatást!

Tóbiás András

Képek forrása: indafoto.hu


[1] Az idősebbek emlékezhetnek arra, hogy 2010-re, amikor sor került a 2003-mas gép felújítása, erősen lepusztult a Gyermekvasút mozdonyállománya: a 2004-es gép már működésképtelen volt, a 2001-es gyenge, a 2006-os még inkább, a 2005-ös megbízhatatlan (hosszú betegségből tért vissza), a 2002-es pedig akkor betegeskedett. Így például a 2010. évi IV. turnus (II-III-XV) első napján egész nap összesen egy mozdony volt képes feljutni Széchenyihegy állomásra. Így igyekezni kellett a 2003-mas mozdony felújításával, a gép a Mikulásnapon már közlekedett is. A 2004-es visszaérkezése, bejáratása után már nem kell gyakori fekve maradásoktól tartanunk, főleg nem hétköznapi kétvonatos menetrendben. 🙂

Szente Dávid

Pajtás: 36. tanfolyam, X. csoport
iFi: 44-45. tanfolyam, XV. és VII. csoport, Tanfolyami csoportvezető: 58., 59. tanfolyam
a SiHuHu.com alapítója

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .