Ha mesélni szeretnék a téli túráról – márpedig miért ne szeretnék – sajnos először idéznem kell a mostanában igen csak népszerű Supernem együttestől: Elvileg. A túra elejéről csak ennek a szónak a segítségével tudok beszélni, ugyanis iskolai okok miatt nem tudtam ott lenni az első nap felén, de mikor odaértem, rengeteg lelkes mesélő akadt, akik valami ilyesmit mondtak: – Hosszú vonatút. – Izgalmas állomás, főleg a bizt.ber. és a gurítódomb. –Irgalmatlan meleg a szálláson. Ezekről maradtam le; bár nem teljesen, mert én is túl voltam egy hosszú és unalmas vonatozáson, ahol igen meleg volt, igaz, biztosítóberendezést és gurítódombot még csak keresni sem volt érdemes rajta. Ott hagytam abba, hogy 50 fok a szálláson. Innen a csoport elindult – nem kisebb dologgal, mint a 2-es busszal – a híres-nevezetes miskolctapolcai barlangfürdőbe. Éppen öltöztek át, amikor én is csatlakozni tudtam, így ezt a kis disszertációt innentől már T/1-ben írnám, persze csak ha lehet. Köszönöm! Nem a víz árasztotta el a fürdőt, hanem a IX. csoport (ami azért mégiscsak szerencsésebb dolog 😀 ), belevettük magunkat a medencevilág csodálatos élményeibe. No igen, minden gyerek fiatalodik pár évet, ha klóros vízbe merül, ez ebben az esetben különösen igaz volt. Érdekes módon az első számú közellenség szerepét ebben az időben Fenyő töltötte be, igaz minden embert, aki kartávolságon belül volt tőle, egy igényes szaltó megtételére kényszerítette. Nem tudjuk, hogy milyen különleges anyagot tartalmazott a medence (a vízen kívül), de kellőképpen elfáradtunk tőle, így egy hangulatos hajszárítás és buszozás után örömmel pillanthattunk rá egy „Don Pepe”-feliratra, hisz ez a vacsoratime-ot jelentette. Magunkba lapátoltuk a milánóit, amit meg otthagytunk, azt az Ifiasztal-alapítvány begyűjtötte, s fel is használta. Fagyos hazamenetel után borzalmasan jól esett mindenkinek a szállás melege. Nemsokára elérkezett a túra első, és egyben utolsó előtti esti programja, ahol megtudtuk, hogy milyen kémalakulatokban leszünk a túra további részében, illetve egyes állatnevekkel is megismerkedtünk, elfoglaltuk a CIA-t és viszont. A sok dolgot, amit itt tanultunk egy jóízű zuhanyzás keretében ki is moshattuk a fejünkből. Jocónak és Dávidnak ez nem nagyon akaródzott megtenni, bár az is lehet, hogy ők varázslók, s képesek víz és tusfürdő nélkül fürdeni. Az éjszaka elérkeztével aztán – esti mese híján – önmagunkat kellett álomba ringatnunk.
II. nap: Reggel korán kellett kelnünk Milánnal és Bandikával, hiszen olyan megtisztelő feladatot kaptunk, hogy hihetetlen. El kellett mennünk a boltba! Sok zsemle és egy eltévedés után visszaértünk a szállásra, ahol már a többiek is éledezni kezdtek és a kezdeti nehézségek után megreggeliztünk. A menü kicsivel szerényebb volt ugyan, mint előző nap este, de jóízűen belaktunk azért zsömléből, vajból és párizsiból. Az ifijeink nagyon nemes célt tűztek ki elénk, mégpedig azt, hogy az idén nyerjük meg a métakupát. Ennek érdekében reggeli után nekiálltunk edzeni egy jót, ennél többet erről azonban nem tudok elmondani, mert nem szivároghat ki a titkos fegyverünk, amit a selejtezőre tartogatunk. Miután alaposan kiütöttük mindenünket, jöhetett néhány játék, ahol előtérbe kerültek azok a dolgok, amelyekben a csoport tagjainak még fejlődniük kell, példának okáért Európa országai! Majd még szobáztunk is egyet, csakhogy felkészüljünk az ebédelésre s az azt követő csendes pihenőre. Délután a nagy hideg ellenére felkerekedtünk, hogy megostromoljuk a diósgyőri várat, előtte azonban még játszottunk a szavakkal. A hódítás után megnézhettünk egy tárlatot Nagy Lajos királyról és az akkori időkről, életről. Még jöhetett néhány csoportkép, bástyaharc, majd egy villamosozás, aminek végén – a tegnapi naphoz hasonlóan – a Don Pepénél kötöttünk ki. Ezúttal azonban a vacsora mellé ár extrát is kaptunk, hiszen a hosszú asztal fölött lévő tévében a Manchester City – Reading angol 1. osztályú bajnoki mérkőzést sugározták, s mindenki együtt ordítozott, amikor a 94. percben Gareth Barry gólt fejelt. Hazafelé először próbáltunk meg tenni valamit a komoly hideg ellen, először emlegettünk bizonyos botot, meg valamilyen kalapot és esernyőt. Hazaérve mindenki elkezdte dezodorozni magát, felvette legszebb ruháját, egyszóval felkészült a karácsonyra. Nosza, megajándékoztuk egymást, mindenki azt, akit a székén talált. Örömködtünk egy sort a sok jóságon, amit kaptunk, majd bekészítettük a popcornt, a sütiket, üdítőket és elkezdtük nézni az „Így neveld a sárkányod!”című animációs filmet, ami elsősorban a női szekcióban váltott ki heves reakciókat, hiszen a fekete sárkány „aaaannnyiraachukki” volt. A koreográfia a tegnapihoz hasonló volt: fürdés, fekvés, alvás.
III. nap: Kelés-reggeli-méta: már-már menetrendszerűen kezdődött a nap, amely sajnos az utolsó volt. Igaz, méta elé még be kellett iktatnunk a pakolást és a takarítást. Miután mindennel végeztünk, jöhetett a botozás-kalapozás, amely ezúttal már igazi elismerést váltott ki a miskolci lakosságban. Egy újabb étkezés jött a Don Pepében (a pizza itt is csak a hiányával tűnt fel), ahol gyümölcsös palacsintát ettünk, ami az eddigi életemből valahogy kimaradt. Visszamenve már csak egy gyors szociometriára volt időnk, s már kaptuk is föl a csomagjainkat és kicaplattunk a Tiszai pályaudvarra. A vonaton még megejtettünk egy nagyon hangulatos éneklést, bekukkantottunk a tanfolyamos életbe, majd a Keletiben érzékeny búcsút vettünk egymástól. Összességében elmondható, hogy eseménydús, élvezetes túra volt, ahogy a sok futballszurkoló szokta mondani, ha az ellenfél játékosa bakizik: „Sok ilyet!”
Bp. 2013.01.02. Szepes Viktor
Hozzászólás