2016. október elsején reggel nyolc órakor gyűlt össze a harmadik csoport az Örs vezér terén, hogy innen együtt elvontozzanak Gödöllőre és egy fantasztikus napot töltsenek el ott.
A gyerekvasutas csoportok egyik nagyon jó szokása – a sok közül – , hogy szeretik felfedezni kis hazánk tájait. Ennek szellemében az év közben lévő kettő darab háromnapos (téli és tavaszi) túránk mellé idén hagyományteremtő jelleggel bevezettünk egy picit kisebb lélegzetvételű egynapos őszi túrát.
Sajnos az év eleji megfázós szezon a vasútra is elért, ezért a tervezettnél kisebb létszámmal vágtunk neki az útnak. A HÉV 47 perces útja beszélgetéssel telt el, hiszen már legalább egy hete nem találkoztunk egymással, ezért mindenkinek első dolga volt mesélni és érdeklődni a másik felől. Aztán HÉV szerelvényünk bedöcögött Gödöllő állomásra (egyébként én itt csatlakoztam, mert még előkészítettem a portyát). Leszállás után első utunk természetesen a mosdóhoz vezetett, mert mint tudjuk, azt mindig kell.. 😉
Utána elindultunk a Palotakertbe, ahol egy tisztább részen nekiálltunk a közkedvelt sportunk játszani, a métát. 
Mint mindig, ez a játék remek hangulatban telt, mi ifik is és a patrónusunk is beállt a mérkőzésbe.
Egy óra múltán meglátogattuk az állomáson található Királyi Várótermet. Azért, hogy kicsit jobban megismerjük a történetét ennek a nagyon szép várócsarnoknak, a csoportbizottságot kértük fel pár szó elmondására. 
Ezt a feladatot nagyon ügyesen teljesítették és sok hasznos dolgot tudtunk meg róla (pl. azt, hogy 2011-ben lett felújítva a Norvég Civil Alap támogatásával és ma mint múzeum működik). Természetesen, ha már itt voltunk, csináltunk egy csoportképet is. Így, ni:
(Köszönjük Kalócznak ezt a nagyszerű szelfit! 😀 )
A várótermezés (és még egy pisikör után) elindultunk Gödöllő leghíresebb látványosságához, a Grassalkovich kastélyhoz. Átvonultunk a kastély folyosóján, majd utunk a festőien szép kertbe vezetett. Képeken már láttam ezt a helyet, meg sokan mondták már, hogy nagyon szép, de a látvány felülmúlta a képzeleteimet. A kastély kertje egy kertészeti és parkrendezési remekmű, nagyon szépen gondozott. Ebben a magasztos környezetben meséltem pár szót 
a kastélyról (tudtátok, hogy ez volt Sissi hercegnő kedvenc magyarországi pihenőhelye?), megnéztük Mária Terézia szobrát majd leültünk piknikezni.
Mivel előre megbeszéltük, ezért mindenki hozott pokrócot, illetve süteményt, üdítőt és rágcsálnivalót. Mi ifik pedig palacsintát sütöttünk. Azt hiszem, ennyi édességet még nem ettem egyszerre az életemben. Egy újabb háromnegyed-egy óra múlva mindenki teli hassal és cukormérgezéssel állt fel a kertből.
Elindultunk a következő programpontunk felé: vissza az állomáshoz, hogy elkezdhessük a portyát a Palotakertben. Három csapatra oszlottunk; piros, kék és zöld. A portya kincskeresős jellegű volt: megadtuk a kezdőpontot, ahol egy boríték volt, benne egy kérdéssel és A, B esetleg C válaszlehetőséggel. Minden válasz egy megadott irányba vitte a csapatot – a jó válasz a jó irányba, a rossz válasz pedig rosszba (erre egy idő után a csapat is rájött, hiszen megtaláltak egy kis idő után egy nagy piros X-et). És így tovább minden pontnál. A csapatoknak útközben a saját színű cérnáit kellett gyűjtenie, valamint a fákon, ágakon, kerítéseken, padokon, földön különböző német szavakat ragasztottunk ki, amiket meg kellett jegyezniük és a végén felmondaniuk a csapattagoknak, így pluszpontot szerezve. Az utolsó borítékban pedig a szokásos portyafeladatok is megtalálhatóak voltak (szelfizz egy helyivel, énekeljetek népdalokat stb.). Ezek után a csapatok a híres-neves Sulyán Cukrászdához értek, és ha még volt erejük a piknikes cukormérgezés után édességet enni, akkor fagyiztak. Egyébként ez a cukrászda nagyon jó hely: tök finomak a sütik és a különleges ízű fagyik is díjnyertesek; volt francia krémes, túrórudi menta ízben is. Valami mennyei! 
Végezetül pedig a fagyizás után Gödöllő főterén őriztünk meg egy másik fontos gyerekvasutas hagyományt: az éneklést. Utcazenéltünk a gödöllőieknek és egy kis vidámságot csempésztünk a napjukba.
Négy órakor pedig újra ott álltunk az Örs vezér téren, felhangzott a jó öreg „Arc Három – Add magad” felkiáltás és utána a csapat tovább állt. Remélem, nektek is olyan kellemes olvasmány volt ez a kis bejegyzés az őszi túránkról, mint nekünk megélni.
Ha kíváncsi vagy a csoportunk életére, akkor kövess minket Facebookon és az Instagramon.
Hozzászólás