Cikkek Egyéb Hírek

„Ez meghatározza az életeteket”

Ha idén felvételizel, valószínűleg, sőt szinte biztosan hallottad már ezt a mondatot. 4 nap múlva, 2019. január 19-én, szombaton írják a középiskolába készülők a központi írásbeli felvételit, ahol 2×45 perc áll rendelkezésükre egy matek és egy magyar feladatsor megoldására. Most főként a felvételizőknek szólunk, de a későbbiekben életetek során bármilyen más vizsgánál is segítség lehet ez a pár tanács (akár az éves szakmainál is ?). Ezért most összegyűjtöttünk nektek 8 apró tippet, amitől még sikeresebb lehet a felvételitek!

  1. Pakolj össze már este!

A ruhád, tollaid, vonalzót, körzőt, zsebkendőt— ne reggel kelljen összekapkodni a dolgokat a nagy rohanásban. Fontos, hogy a felvételit kizárólag tollal írhatjátok, így nem árt, ha egynél több olyan tollat visztek, ami fog is. A zsebkendő a másik: higgyétek el bármennyire is nem vagytok megfázva, a felvételiírás közben szükségetek lesz zsebkendőre.

2.Pihenj előtte sokat!

Az előtte lévő nap már ne tanulj. Feküdj le inkább minél korábban és pihenj! Ha ki vagy pihenve, minden könnyebben fog menni, hidd el. Nem azon az utolsó megoldott számításon, verselemzésen fog múlni a pontszámod! Inkább hallgass valamit a kedvenc bandádtól, vacsizz egy jót, fürödj le. És végül bújj ágyba egy jó könyvvel és aludj egy jó nagyot.

 3.Reggelizz!

…valami nagyon finomat, még akkor is, ha máskor nem szoktál. Ez a főétkezés fogja beindítani a szürkeállományod, hogy teljes erővel koncentrálhass a feladatokra. Nagyon fontos, hogy olyat egyél, ami jólesik, és nem leszel hamar éhes utána. Valami tejtermék mindig jó. Egy szendvics sajttal és még sok finomsággal, vagy joghurt müzlivel valószínűleg megteszi a hatását.

4. Igyál vizet!

A víz ilyenkor nagyon sokat segít, de válthatod ki kólával, ice tea-vel, vagy valami hasonló cukros löttyel (igen, igen a zéró cuccokban nincs cukor, de azokról mondj el a víz javára), mert ezek is vizet vonnak el a szervezetedtől.  Sokkal élénkebb leszel tőle, jobban vág majd az eszed.

5. Vigyél magaddal nasit!

Igaz, hogy jól megreggeliztél, de azért az utazástól, izgulástól megcsappanhat az energiád. Ezért jó, ha van nálad egy csomag szőlőcukor, egy csoki esetleg valamilyen gyümölcs, hogy a feladatok közben is tudj „töltekezni”. Arra érdemes azonban odafigyelni, hogy a többiek nem díjazzák annyira, ha a felvételi feladatsor írása közben kezdesz el zörögni-csörögni a csokipapírral, így javasolt a felvételi írás előtt kikészíteni a kajákat.

6. Ne izgulj!

Igen, tudjuk, ez lehetetlen. De azért próbáld meg. Gondold végig, hogy azért nem múlik sok ezen a felvételin. Egy kevésbé jó gimiben is simán lehet egy remek közösség, és ott is ugyanúgy le fogsz érettségizni, és egy jobb középsuliban is lehetnek olyan tanárok, akikkel nem találod meg a közös hangot. Ha figyelembe vesszük, hogy a legtöbb helyen ott a szóbeli is, a központi felvételi csak kis részét befolyásolja az életednek.

7. Ellenőrizz!

MINDIG MINDIG ELLENŐRIZZ. Nagyon idegesítő, amikor figyelmetlenség miatt, vagy elírásért nem kapsz annyi pontot, amennyire számítasz.

8. Hagyj időt a fogalmazásra!

Amikor megkapod a feladatokat, érdemes először elolvasni a fogalmazás témáját, hogy mire odaérsz, már tele legyen a fejed ötlettekkel. Fontos, hogy hagyj rá egy 12-15 percet, hogy ne kelljen vele kapkodnod, hisz a legtöbb hiba a kapkodásból lesz.

Az ifivezetők sok sikert és magas pontszámokat kívánnak a felvételizőknek!

  Írták: Osváth Tibi és Veress Hunor

Címkék

Veress Hunor

Pajtás: 54. tanfolyam, II. csoport
Ifi: 62-63. tanfolyam, V. csoport

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .