Az idén november sem maradhat KBK nélkül, éppen ezért minden kisvasútbarátot szeretettel meghívunk a november 20-i alkalmunkra amikor is a szegedi Fehértavi Halgazdasági Kisvasútra fogunk ellátogatni.
Azonban ezen a vasárnapon nem csak vonatozni fogunk. Kémeink jelentették, hogy a Hortobágyon már több mint 800 ezer darumadár várakozik, hogy november közepén elinduljon hosszú afrikai útjára, mely során a szegedi halastavak felett is átrepülnek. Éppen ezért az alkalmunkon mindenkinek lehetősége lesz saját szemével megfigyelni a több ezernyi daru csodálatos vonulását. És, hogy mivel kecsegtet még eme alkalmunk? Természetesen végigutazzuk a halgazdaság vasútját, egy kis séta keretében lábbusszal is felfedezzük a halastavak gyönyörű világát. Azonban a nap itt még nem fog véget érni, egyből Szeged belvárosába vesszük az irányt, ahol is megtekintjük a Szegedi Vasúttörténeti Alapítvány kitűnő kiállítását.
November 20-án, vasárnap reggel 7:30-kor fogunk találkozni a Nyugati pályaudvar csarnokában, a nagy kijelző alatt, majd a 7:53-kor induló Napfény gyorsvonattal utazunk Szatymaz állomásig, ahonnan volánbusz repít minket a halgazdasághoz. Elköszönni a 19:07-kor fogunk a Nyugati pályaudvaron, a Szeged felől érkező 723. számú Napfény gyorsvonat érkező vágányánál.
Az alkalom költségei:
Diákigazolvány: 7000Ft
90%-os (MÁK kártya/pecsételős): 4200 Ft
MÁV arcképes (NEM Gyermekvasutas igazolvány): 3500 Ft
Amit mindenképp hozz magaddal:
Enni-, innivalót egész napra
Időjárásnak megfelelő öltözet
Az alkalom költségét
KBK-s pecsétgyűjtő füzetedet
Ha kedvet kaptál a programhoz, nincs más teendőd, mint jelentkezni eme kérdőíven! Azonban az alkalomra csak 32-en tudtok eljönni, így minél hamarabb töltsd ki a kérdőívet, hogy ne maradj le az alkalomról!
További alkalmaink az idei tanévben:
2023.01.21.: Cuha-völgyi nyombővülés
2023.02.11.: Oroszlányi Bányászati Múzeum
2023.03.19.: Pálinkás József Kertivasútja
2023.04.29.:
2023.05.20-21.: Túra: Mariazellbahn, Ausztria
2023.06.03.: Keszthelyi Vasútmodell Kiállítás