Idén is eljött az ideje, hogy aki érdeklődik a fényképezés, valamint a vonatok vagy a természet szépségei iránt, egy izgalmas pályázat keretében megcsillogtathassa a tehetségét! A legjobb művek készítőit értékes MÁV-os és SihuHu-s holmikkal, valamint kívánságszolgálattal jutalmazzuk, illetve a képek kikerülnek majd a várótermekbe és egy külön cikkbe is.
Aki esetleg nem elvetemült vasútbarát, annak sem kell csüggednie, hiszen a pályaművek középpontjában ezúttal nem feltétlenül egy vonatnak kell állni. Fotópályázatunkra idén olyan fényképeket várunk, amelyek egyszerre ragadják meg a természet és vasút szépségeit.
Az értékelés során kifejezetten azokat a fényképeket részesítjük előnyben, amelyeknek az érdekességét, szépségét nem a rajta látható vonat, hanem a természetközeli környezet adja. Sőt, nem is kell feltétlenül vasúti járműnek szerepelni a képen. Bőven elég elehet egy sínpár, épület vagy akár jelző is.
Az első három helyezettet az alábbi jutalmakban részesítjük:
- SihuHu-s és MÁV-os ajándékcsomag;
- a kép kihelyezése valamelyik állomás várótermébe;
- kívánságszolgálat.
Ezen kívül pedig közzéteszünk majd egy SihuHu cikket a nyertesek, valamint a többi résztvevő jól sikerült képeivel.
A beérkező pályaművekhez néhány fontos információ illetve kritérium:
- A fotót az a személy készítette (és végezte az utómunkálatokat), aki a pályázatra jelentkezett.
- A pályázatra csak aktív gyermekvasutas pajtás jelentkezhet.
- A fényképen fontos szerepe van a természetnek, de ugyanakkor a vasúthoz is kapcsolódik.
- A fényképek elkészítéséhez használt eszköz lehet okostelefon, DSLR, MILC vagy bármilyen digitális fényképezőgép.
- Más pályázatra korábban nem adták le a képet.
- Maximum 2 kép nevezhető személyenként.
- A határidő: 2025. január 12. 23:59
A jelentkezéssel beleegyezel, hogy a képeid beadása után azokat a Gyermekvasút kihelyezheti a területén, illetve megoszthatja közösségi oldalain.
A részvételhez pedig nincs más dolgod, mint kitölteni ezt a kérdőívet, és feltölteni a képeidet!
Sok sikert kívánunk!
Hozzászólás