„A méta játék mai formájában a várháborúk emlékét őrzi. Eredetileg a városi iskolák, kollégiumok diákságának kedvelt játéka volt, amelyet idővel a vidéki települések ifjúsága is átvett. A falu népe őrizte és továbbalakította a játékot.
Tekintve, hogy a méta eredete több évszázadra nyúlik vissza, egy feltételezett alapformára nem következtethetünk vissza, s az azóta eltelt időben a játéknak sok változata elterjedt. Így a méta családjába tartozik a krikett és a baseball is.” – Wikipédia
A méta a Gyermekvasút legősibb játéka. Régóta játsszák a csoportok, és a Sportválasztón (olimpián) évente megrendezik a csoportok közötti versenyt. Ezt három részletben rendezik meg, két selejtezőből jutnak be a döntőbe a csoportok (2-2). A döntőben két elődöntő van, majd a bronzmeccs és a döntő. A döntőt minden csoport megnézheti, és szurkolhat az egymás ellen játszó csoportoknak. A győztes csoportnak nagy dicsőség megnyerni a méta-kupát. Nekem volt szerencsém kétszer is átélni ezt a fantasztikus érzést, egyszer hatodikos, egyszer pedig nyolcadikos koromban.
Játékszabályok: A játékosok két csapatban játszanak. Az egyik lesz a támadó, a másik meg a védekező csapat. Egy csapatban minimum 10 főnek kell lennie, különben nehezebb és értelmetlenebb lesz a játék.
Támadás: A támadó csapatnak nem bonyolult a dolga. 3 lehetőségből el kell találniuk a labdát és körbefutniuk az ütések alatt az M alakú pályán. Egy ponton azonban egyszerre csak 3 játékos lehet (kivéve az elsőn, mert ott 4). Ahányszor befutnak, 1 pontot szereznek csapatuknak, a hazafutással pedig 2-t (hazafutás=saját ütéseden körbefutni). Akkor esel ki, hogyha két pont között vagy, és a védekező csapat a labda métapontra juttatása után elüvölti a méta szót.
Védekezés: A védekező csapat szétszórva elhelyezkedik a pályán. Az ütés után minél hamarabb vissza kell juttatni a labdát a métaponthoz (befutó pont mellett). És hangosan mondani a méta szót miközben letesszük a labdát.
Az a csapat nyer, aki több pontot szerez. Egy játék kb 2×15 percig tart.
Hozzászólás