Kedves diákok! Kérem, mindenki olvassa el a következőt a legközelebbi órára: http://sihuhu.com/2014/01/gyermekvasut-az-valami-betegseg/ …
…hiszen ehhez merőben hozzátartozik a következő néhány sor, amely az előző kis disszertációnak a folytatásaként is funkcionál! A múltkor csupa kedves ismerős gondolatait ismerhettük meg a drága egyetlen Gyermekvasúttal kapcsolatban, tanárok, haverok, rokonok mind-mind jó szívvel áldásukat adják a kettőtök szerelmére! Na de kilépünk a való világba, s szétnézünk a nagybetűs Eyletben. A patakból folyó lett, a hernyóból pillangó, s a tigrisből egy fokkal nagyobb tigris. A Gyermekvasút-kommandó 2014 keretében több ügynökünk szállta meg a várost, s különböző beugratós kérdéseket tett fel, az utca emberének a Gyv-ről. Jelen kis összeállításunkban nyilvánosság szeme elé tárjuk a legérdekesebb válaszokat, azokat, amelyek miatt a végén egyértelműen ilyen hangulatban indultak haza ügynökeink jelentést írni: „Váááááá ez atombuliiiii volt!”
Nyilván egy házat se a tetejénél kezdenek el építeni, így Én se (öööö izé akarom mondani ügynökök) ugrottam fejest, a kapcsolatfelvétel után az első kérdésem csupán annyi volt: Hallott-e már a Gyermekvasútról?
Eldöntendő kérdésről lévén szó a válasz az esetek 98,56%-ában az „igen”, vagy a „nem” szócska volt. Az idősebb korosztály tagjai gyakran visszakérdeztek sejtelmesen: Gyermekvasút!?. De ezen kívül sok izgalmas dolog nem történt. Volt egy úriember, aki a következőket mondta:
Hallottam. Bocsi, hogy megkérdezem, de te német vagy?
-Nem, miért lennék német?
–Hát a Gyermekvasút nem Berlinben van?”
– Majd később az úr Németh Árpádként mutatkozott be. Véletlen lenne? Nem hinném! 🙂
Volt egy másik furcsa eset, amikor a kérdés után alanyunk a következőket mondta:
„Szia Kicsim már a Deákon vagyok, mindjárt hazaérek”
-Igen, tényleg hívták telefonon, ügyesen kitaláltad!
Összegzés:
Leggyakoribb válasz: „Igen”
Legszívmelengetőbb válasz: „óóó a régi szép idők, képzelje én is Úttörővasutas voltam… bezony!” (Jöhetett a baráti csevej a régi szép időkről!)
Legmeghökkentőbb válasz: „Hallottam. Bocsi, hogy megkérdezem, de te német vagy?”
Nyilván az izgalmasabb játék a „nem” válasz után jött, hiszen ilyenkor megkérdeztem, mit gondol, mi lehet az, mit csinálnak ott?
Nagyon-nagyon sok ember bele tudott trafálni!
„Ahol a gyerekek a kalauzok”, „ahol a gyerekek mozdonyt vezetnek, meg váltót állítanak”
– ezek fordultak elő leggyakrabban. De mint minden szép mesében itt is voltak kivételek, akik egészen elveszett emberek voltak – eddig.
Egy gimnazista srác elég furcsán reagált:
„Vonatoznak megállás nélkül, nem?
-Végülis így is mondhatjuk, de ennél azért egy kicsit több.
-Jó, bocsánat nem tudhatok mindent! Megint mindent rajtam kérnek számon! Váááá”
–utána egy kicsit lenyugtattam, s fel tudott állni szerencsére!
Megemlítendő egy középkorú férfi, aki a bolondját járatta velem:
„Sajnos nem tudom, mit csinálnak. Valami kis segítség esetleg?
-Próbálja meg különszedni a gyereket és a vasutat majd rakja össze újra!
-Csak vicceltem, a fiam odajár!”
Bocsi nem a Te apukád volt véletlenül? Nagy mókamester volt ám…
Egy másik fiatal srác pedig – miután megsúgtam neki a megoldást – nagyon belelkesült, és mondta, hogy jönne oda dolgozni: „Nem akarom az 50 órát szemétszedéssel tölteni!” – hopp, kibújt a szög a zsákból (magyarázat: a gimnazistáknak az érettségiig le kell dolgozni 50 óra közösségi munkát)!
Összegzés:
Leggyakoribb válasz: „Váltóállítás, kalauzok, jegyet adnak, stb.”
Legszívmelengetőbb válasz: „Ugyanúgy dolgoznak, mint a felnőttek!”
Legmeghökkentőbb válasz: „Sajnos nem tudom, mit csinálnak.” (jó ez alapból nem para, no de egy apukától…)
Kíváncsi voltam arra, hogy vajon a Gyerekvasút helyét tudják-e az eddig nem túl fényesen szerepelő emberek. Merre van ez a jóság?
No, itt aztán volt minden… Nyilván a kedvencem még az első kérdésnél ellőtt „Berlin” volt, de aki ehhez a kérdéshez eljutott, ő is olykor igencsak kitett magáért. Persze sokan beletrafáltak…
„A Balatonnál valahol?”
„Itt a kerületben?” (helyszín: Deák Ferenc tér, 5. kerület)
„Valahol Nógrádban szerintem!”
„Szerintem valahol a külvárosban!”
–Ez eddig stimmel! Na de hol?
–Nem tudom… talán ott Rákos környékén!”
Összegzés:
Leggyakoribb válasz: „Budai-hegység, Városliget”
Legszívmelengetőbb válasz: „Telefonos segítségem van?”
Legmeghökkentőbb válasz: „Berlin”
Ha esetleg ezekre a kérdésekre rossz választ adtak volna, megmondtam a jót, majd nyomtam még nekik egy kis reklámot. Remélem, hogy sokukat viszontlátod majd szolgálatban, hiszen ez azt is jelentené, hogy nem Rákoson keresték a gyerekvasutat! No de, géen vir vájter, vagyis menjünk tovább, és evezzünk át olyan vizekre, amelyekből akár már inni is lehet! Akik az első kérdésemre azt a nagyszerű, és főleg lánykéréseknél használatos szavacskát adták, amely manapság az „Igen”-névre hallgat, elkezdtem faggatni, hogy utazott-e már, milyen gyakran teszi ezt. Itt is egészen átlagos válaszok születtek, csak egy-kettő volt, amely igazán megmozgatta bennem a mindenséget!
Egy fiatal anyuka és a családi szokásai:
„Tudod, mindig attól függ, hogy Kristóf milyen… ha megeszi a napi gyümi-adagját, ha rendesen elpakol játszás után, akkor néha felmegyünk egy napra vasutazni…”
Gyermekvasút! Élmény és jutalom!
Összességében viszont meglepően sokan jó sok mindent tudnak a vasútról, és a gyerekek lájfjáról is. Elkezdtünk csevegni, hogy mi hogyan megy ott nálunk, és ekkor kérdeztem meg az úrtól per hölgytől, hogy mi lenne az, amit változtatna ott fenn, amitől még jobb szájízzel lehetne visszaereszkedni a Budai-hegységből. Hát…. igen… nos egészen kreatív emberek léteznek:
Olykor-olykor igencsak meg tud mutatkozni egy ember hivatása:
„Hát bevallom nekem az éneklés nem tetszett… mentek le a kisvasutasok a szolgálatukból, és néhányan nagyon hamisan énekeltek. Ezen sürgősen változtatni kellene, mert így nincsen meg az az orgánum, amit mi igazán szeretnénk hallani!”
Tapintatosan megkérdeztem a hölgy foglalkozását, a válasz teljes mértékben meglepett: Énektanár!
Egy jókedvű fiatal lányt is sikerült megtalálni:
„Én azon gondolkodtam, hogy azoknak a cuki kisgyerekeknek miért nem piros a ruhája… Így teljesen beleolvadnak a tömegbe, ha pirosak lennének, mindenki odafigyelne rájuk…”
Gondolkozom, hogy benyújtom a Vezetőségnek a kérelmet, hogy holnaptól az egyenruhát egy piros-kék csíkos mez tegye ki. Köszönöm az alapötletet, Vivien!
S még említésre méltó Ákos javaslata, aki politológus, s a következőképpen reagált:
„A Gyermekvasút működése, tendenciája alapvetően lenyűgöz. Meggyőződésem, hogy az összes oda járó gyermek nagyon sokat köszönhet neki, amiket onnan hallok, az tényleg számomra nagyon szimpatikus, s úgy érzem, hogy az ország egy üde színfoltja. Ennek ellenére gyakran hiányolom a mosolyt. Nagyon sok helyen hallom, hogy itt mindenki milyen jól érzi magát, de gyakran látom, hogy a gyermek csak belép a kocsiba, álmosan azt mondja, hogy „jegyeket kérem ellenőrzésre” – aztán kimegy.”
Hűha! Következő szoli előtt feltétlenül dobj be egy Snickers-t, oszt’ fel a fejjel!
Összességében tehát elmondható, hogy a Gyermekvasút eddigi marketingje igencsak sikeres volt, hiszen az embereknek a döntő többsége hallott már rólunk, kialakított magában egy pozitív véleményt, s kaptunk építő jellegű kritikákat az utca emberétől. Nagyon remélem, hogy sikerült néhány „tudatlan” embert megfertőznöm ezzel a jócsájával, s ha épp nem merül nyakig abban a koszban, amit manapság melónak neveznek, talán jelenlétével továbbnövelheti a Gyermekvasút színvonalát, bevételét. Egy-két válaszon – amelyek jó részét épp most olvastad – el tudtam mosolyodni, akár a GyV titkos koordinátáiról, vagy épp a „Mit csinálna Ön másképp”-kérdésről volt szó. Ha esetleg találkoztál velem a Deákon, kérdezgettelek, s most olvasod a cikket, akkor beírhatsz magadnak egy 5-öst, de olyat, ami kilóg az ellenőrződből!
Most pedig arra kérlek, hogy egy szép, igényes, s hasonlóan szentimentális tapssal jutalmazd azokat, akik nem fordultak el (mint Lipták) amikor leszólítottam őket, s akik a komoly megpróbáltatásokat 100%-os teljesítménnyel végignyomták!
Köszönöm minden egyes alanynak a segítséget innen is!
Hozzászólás