Hírek

Hagyományőrző nap a Gyermekvasúton

Széchenyi-emléknap
Széchenyi-emléknap

2017. május 20-án szombaton a Magyar Honvédvadász Hagyományőrző és Sportcsoport ismét Széchenyi-emléknapot rendez a Gyermekvasúton.

Széchenyi emléknap
Széchenyi emléknap

A programsorozat keretében az 1848-1849-es szabadságharc ismert tavaszi hadjáratáról emlékeznek meg. Az emléknap helyszínéül – stílszerűen – ezúttal is Széchenyi-hegy állomást választották. A résztvevő hagyományőrzők reggel az első vonattal érkeznek és hozzák magukkal a felszerelésüket.

Érkezés után katonai tábort vernek. Majd ünnepélyes zászlófelvonásra kerül sor. Még a délelőtt folyamán meglátogatják a közeli Széchenyi-emléket, hogy megkoszorúzzák gróf Széchenyi István mellszobrát.

Széchenyi emléknap
Széchenyi emléknap

A nap hátralévő részében több alkalommal tartanak alaki és fegyverbemutatót Széchenyihegy állomás (illetve 16.45-kor Normafa megálóhely) területén. A hagyományőrzők a korabeli magyar honvédek, olasz és lengyel katonák egyenruháit és fegyvereit viselik.

A rendezvényt természetesen pirotechnikai szakértő felügyeli.

Szente Dávid

Pajtás: 36. tanfolyam, X. csoport
iFi: 44-45. tanfolyam, XV. és VII. csoport, Tanfolyami csoportvezető: 58., 59. tanfolyam
a SiHuHu.com alapítója

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .