Cikkek Érdekesség Klub Programok Ti írtátok

Élménybeszámoló a mozilátogatásról

Itt olvashatjátok Túri Csenge élménybeszámolóját a március 29-ei Kultúr Klubról. 🙂

Március 29-én, egy csütörtöki napon a Kultúr Klubosoknak egy csodálatos nappal indult a tavaszi szünetük. A Keleti pályaudvaron találkoztunk, ahonnan az Arénában lévő Cinema Citybe mentünk, ahol egy több órás programon vehettünk részt.
Az elején egy hölgy mesélt nekünk egy csomó érdekes dologról, mint például, hogy az Arénából kilógó kocka maga a mozi, ami 27 teremből áll. A filmeket középről vetítik ki így a vetítővásznak a kocka oldalán helyezkednek el. Minden, ami érdekelt minket a mozival kapcsolatosan egy beszélgetés alatt megtudhattuk, hogy hány ember fordul meg ott egy nap alatt, hogy mikor vannak a legforgalmasabb napok… Ez a beszélgetés nagyon élvezetes és interaktív volt, így észre se vettük, hogy több mint egy órán keresztül, csupa érdekes dolgot tudhattunk meg.
A beszélgetés után a gépházba is ellátogattunk, ahol végignézhettük hogyan vetítik le és milyen technikával csinálják a 3D-s filmeket. Bekukucskáltunk az összes terembe, ahol ráláttunk az egész nézőtérre és persze az éppen vetített filmekből is elkaptunk egy-két jelenetet.
A mozi Imax, és VIP teremmel is rendelkezik, amik még élvezetesebbé tudják tenni a filmeket.
Miután körbevezettek minket, volt még egy kis időnk, és ekkor egy kis időre elbúcsúztunk egymástól, hogy elmehessünk enni. A megbeszélt időpontra újból a moziba mentünk, és nem sokkal ezután kezdődött is a film, amit megnéztünk. Ez a Fekete párduc volt. A film vége után már csak a könnyes búcsú volt.
Sok új érdekes dolgot tudhattunk meg aznap az biztos. Az egész nagyon jó hangulatban telt, így nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen a programon.

Antal Végh

Pajtás: 48. tanfolyam, VII. csoport
iFi: 58-59. tanfolyam, IX. csoport

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .