Lásd be Uram, így nem lehet. Így nem lehet teremteni.
Ilyen tojáshéj-Földet helyezni az űrbe, ilyen tojáshéjéletet
a Földre, és abba – felfoghatatlan büntetésként – tudatot.
Ez túl kevés, ez túl sok. Ez mértéktévesztés, Uram.
Mért kívánod, hogy két tenyérrel átfogható gyerekjáték-
koponyánkba egy univerzumot gyömöszöljünk? Vagy úgy
teszel velünk, mint a tölgy makkjával, amelybe egy teljes
tölgyfát gyömöszöltél?
Nem bánnék soha úgy a kutyámmal, mint Te velem. Léted
nem tudományos, hanem erkölcsi képtelenség. Ilyen világ
teremtőjeként létedet feltételezni: blaszfémia.
Legalább ne tettél volna annyi csalogatót a csapdába. Ne
csináltál volna felhőt, hálát, aranyfejet az őszi akácnak. Ne
ismernénk a vékony, zöldes, édes-édes ízt: a létét.
Irtózatos a Te édes lépvessződ, Uram!
Tudod te, milyen a vércukorszint süllyedése? Tudod te,
milyen a leukoplákia halvány kicsi foltja növőben? Tudod
te, milyen a félelem? A testi kín? A becstelenség? Tudod-e,
hány wattos fényerővel tündöklik a gyilkos?
Úsztál folyóban? Ettél citromalmát? Fogtál-e körzőt, téglát,
cédulát? Van körmöd? Élő fára vésni véle, kriksz-
krakszokat hámló platánra, míg megy odafönt, megy-megy
a délután? Van odaföntöd? Van neked fölötted?
Egy szót se szóltam.
Hozzászólás