Cikkek Érdekesség Hírek NVP Programok

Szavazz Te is a Ki Mit Tud? versenyzőire!

Február 22-én és 23-án az Adásszünet műsorszerkesztői megtartották a Ki Mit Tud? meghallgatásait a Gyermekvasutas Otthonban. Tehetségből, egyéniségből és ügyességből sem voltak híján a jelentkezők, igazán változatos műsorral készültek.

Az alábbiakban Te is megnézheted a produkciókat, sőt szavazhatsz az általad vélt legjobb versenyzőre! Erre egészen március 18-ig, hétfőig van lehetőséged, aznap ugyanis lezárul a szavazás. Azok az indulók, akik dobogósok lesznek a szavazatok alapján, tehát az első 3 helyen végeznek majd, felléphetnek az Adásszünet napján élőben!

Ne habozz hát, támogasd a számodra legtehetségesebb versenyzőt szavazatoddal! ?

A meghallgatások első fellépője Andor volt a IX. csoportból. Andor 3 éve klarinétozik és ezt a tehetségét most a Ki Mit Tud? színpadán is megcsillogtatta. A Macskák című musical-ből ismert Memory című dalt játszotta el.

 

 

Miksa és Vilmos a VIII. csoportból a meghallgatás második napjára érkeztek. Produkciójuk középpontjában a pantomimezés és a némajáték volt. Előadásuk nem volt szokványos, egy igazán különleges performansznak lehettek szemtanúi a zsűritagok.

Az I. csoportból érkező Viktor is egy igazán egyedi produkcióval készült. Előadása kezdetekor azt mondta, beszélni fog perceken keresztül akármiről, amit feldobnak neki témaként, ami a zsűrik javaslatára a popcorn lett. Viktor így hát a popcorn-nal kapcsolatban fejtegette véleményét.

A Rubik-kocka kirakását a XIV. csoportból érkező Gábor már évek óta gyakorolja. Ez produkcióján is látszott, ugyanis néhány perc alatt sikerült kiraknia a bűvös kockát. Gábor azt is elárulta, hogy Rubik-kockája már nem egy mai darab, hiszen már öt éve ezen a kockán gyakorol.

A II. csoportos Detti is egy zenei produkcióval készült a Ki Mit Tud? színpadára. Detti több éve tanul hegedűlni, ez előadásán is meglátszott. A zsűritagok is megjegyezték, hogy látszik, nem egy kezdővel van dolguk.

Lexi a XII. csoportból érkezett egy igazán szórakoztató előadással, vicceket mesélt. Produkciója elején elmondta, hogy a viccmesélést a vasúton 2 éve, egy tábor esti programján kezdte el. Lexi nem volt híján mondanivalójának, bőven volt  vicc a tarsolyában.

This poll is no longer accepting votes

Kié volt a legjobb előadás?
×

Bikkes Katica

Ifivezető VIII. csoport

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .