A Szabadság-hegyen bolyongva,
hol száz nyelven beszél a csend,
az erdő mintha álom volna,
s valóság nincs se fent, se lent
De most – a fán egy madár rebben –
nézd, milyen furcsa látomás!
Elénk tűnik ott, zöld keretben
egy fehér álom-állomás.
Majd megnyílik a vén hegy odva,
mely feltár élő titkokat:
és jön, merészen kanyarodva
egy karcsú, csillogó vonat!
Mesevonat ez? Nem! Az élet!
Hívhatok millió tanút
örömtől fényes szemmel nézed:
ez itt az úttörővasút!
Kisfiú jelzőtárcsát lenget,
csak int, a szerelvény megáll
egy csengő csengi át a csendet
s egy sereg utas itt leszáll.
Lám úttörő itt a pénztáros,
szép lány, magasra felnövő,
s a kocsiban a szőke, bájos
kis kalauz is úttörő.
Új jelzés. A vasút tovább megy,
a néma erdőt felveri,
fölfigyelnek a Szabadság-hegy
virággal hímzett rétjei.
A fénnyel incseleg az árnyék,
friss illatokat bontogat,
míg átrobog e csodás játék,
e zakatoló kisvonat.
Valóra vált gyermekálom,
mit őriz fenn a hegyorom,
bűvös mosoly a tarka tájon,
a lombokon s a dombokon.
