Delta Egyéb Érdekesség Friss Gyermekvasút Hírek Rólunk írták Tudtad-e

Gyermekvasút, gépészeti fejlemények 2020 tavaszán

Mk48-as mozdony, még Ságvári-liget állomáson kiskilátó kocsikkal.

Mint ismeretes, vasútüzemünk igen sokszínű járműparkkal rendelkezik.  Megnyitáskor itt közlekedett a Kis Piri motorkocsi, két LÁEV motorkocsi, illetve amíg az Úttörővasút saját motorvonatai elkészültek számtalan egyéb jármű. Az 1960-as években először Mk48, majd Mk49 típusú mozdonyok érkeztek. Az Mk48-as mozdonyok kis teljesítményük miatt hamarosan elkerültek innen, ezután, 1963-ban érkezett először öt, majd miután egy tűzben több mozdony üzemképtelenné vált, még két Mk49-es. Ezeket a mozdonyokat 1973-ban selejtezték, csak az Mk49,2006 pályaszámú mozdonyt őrizték meg, Széchenyihegyen kiállítva. 2003-ig volt itt, majd felújításra szállították. A második LÁEV motorkocsi 1990-ben került újra a Gyermekvasútra.

A fotó még márciusban, az Mk49-es mozdony felújított motorjának daruzásakor készült.

De mi köze ezeknek 2020-hoz?

Többek között május elején olyan szakaszba ért az Mk49,2006-os mozdony felújítása, hogy a mozdony 47 év után megtehette első métereit önerőből! Természetesen felújítása még nincs készen, ahhoz még rengeteg munka vár a fűtőház dolgozóira.

 

 

Márciusban, még Kecskeméten. Ő fog hozzánk érkezni.

De minek volt szó az Mk48-as mozdonyokról?

Azért mert, hamarosan talán egy ilyen gép is újra nálunk közlekedhet! Mint ismeretes, a Kecskeméti Kisvasúton 2009-ben leállt a forgalom. Ezen a kisvasúton csak Mk48-as gépek közlekedtek (egy gőzmozdony kivételével, ami sajnálatos módon még mindig a fűtőház mélyén áll).  Innen szinte az összes Mk48-ast elszállították Balatonfenyvesre, 2020 elején már csak kettő, a 2030 és a 2036 pályaszámú volt itt. A 2036-os gépet március 24-én szintén Balatonfenyvesre szállították, a 2030-as mozdony pedig a Gyermekvasútra fog kerülni. Ez a jármű szolgált már a szintén megszűnt békéscsabai és szegedi kisvasutakon.

A LÁEV motorkocsi újra ragyog! Botta András felvétele a futópróbán készült.

Más is történt?

Igen. Márciusban visszaérkezett két klasszikus téli kocsi felújításról. Jelentős változás a LED világítás és az osztott ablakok. Illetve április elején elkészült az ABamot motorkocsi teljes nagyjavítása.  A jármű hajtása és festése is teljesen megújult, de természetesen maradt a már jól megszokott LÁEV színvilág. Májusban pedig kettő LÁEV motormellékkocsi érkezett meg revízióról.

Cax kocsi virtuális rajza

Ilyen sok minden? Még nincs vége?

Igen, szerencsére sok minden. És nem, nincs vége. A tervek szerint az Mk48-as mozdonnyal együtt érkezik egy Cax kocsi. Ez a Bax (debreceni) nyitott peronos kivitele. A zöld kocsit Kecskeméten 4 társával nosztalgiakocsinak használták. A jármű várhatóan felújítva, korhű, MÁV HUNGÁRIA típusú feliratokkal, nosztalgiakocsiként állhat forgalomba. Továbbá egy Mk45-ös mozdony, a 2003-as pályaszámú felújítása jelenleg is zajlik Szombathelyen.

Nyitókép: Mk49-es mozdony jár ki Szépjuhászné állomásról 1973 előtt

Képek forrása: Google, Facebook, kisvasut.hu

Gépészeti Hírek az Instagramon: gyermekvasut.gepeszet

Ötvös Huba VIII. csoport

Címkék