Cikkek Tanfolyam

Gyermekvasutasokat avattak szerdán a 70 éves hűvösvölgyi végállomáson

Gyermekvasutas Avatás

Ma tartották a budapesti Gyermekvasúton a 2019/2020. tanévben tanfolyamot elvégző gyerekek avatási ünnepségét. A budai hegyekben kanyargó kisvasút egyben kerek évfordulót is ünnepel, a ma is üzemelő teljes vonalat 1950. augusztus 19-én adták át.

Szerdán 140 ifjú gyermekvasutas tett fogadalmat a hűvösvölgyi végállomáson. A tanév alatt ősszel és tavasszal is indult egy-egy négyhónapos tanfolyam, ahol a vasutas szakma alapjaival és a környék nevezetességeivel ismerkedhettek meg a gyerekek. A tavaszi tanfolyam egy része online képzés keretében zajlott. Az ifjú vasutasokat Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, valamint Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója köszöntötte. Mindketten kiemelték, hogy a vasúttársaság, illetve a közlekedési ágazat jövőbeli szakember-utánpótlása számára az egyik legjobb alapot a Gyermekvasút nyújtja.

70 éves a Gyermekvasút teljes vonala

A Széchenyihegyről induló kisvasút első 3,2 kilométeres szakaszát 1948. július 31-én adták át, majd a hűvösvölgyi végállomásig vezető teljes vonalon 1950. augusztus 19-én indult meg a forgalom. A budapesti Gyermekvasút közel 12 kilométeres hosszával 2015-ben bekerült a Guinness Rekordok könyvébe, mint a világon a leghosszabb olyan vasútvonal, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot 10-14 éves korú gyermekek látják el. A Budai-hegység közkedvelt kirándulóhelyeit összekötő kisvasúton egész évben járnak a vonatok, jelenleg mintegy ötszázötven gyerek váltja egymást a szolgálatban.

Az idén 70 éves hűvösvölgyi végállomás méltó ajándékot kapott: teljesen megszépülve fogadhatja a kisvasutazás romantikájára vágyó utasokat. A Gyermekvasút indulóállomásához vezető sétautakat, parkos területeket rendezték. Az állomásépület teljes homlokzata új színt kapott, a tetőt és az aluljárókat szigetelték. Megújultak az utasforgalmi területek: peronok, mellékhelyiségek és a váróterem, egy pelenkázó-helyiséget is kialakítottak. Az állomás minden részén modern, LED-es világítást telepítettek. Új utasirányító táblák és információs kijelző segíti a tájékozódást. A gyermekvasutasok szolgálati helye, a forgalmi iroda is megújult. A vasúttársaság saját forrásból 100 millió forintot biztosított a munkálatokra, de a MÁV-nak más téren is szívügye a Gyermekvasút: évek óta sok pénzt áldoz a kisvasúti járműpark felújítására, ezt példázza az állomáson álló nosztalgia motorkocsi, vagy az induló személyvonat szerelvényének mozdonya, kocsijai.

Fotó: Dimény András

Fényképalbum: https://gyermekvasut.hu/2020/08/gyermekvasutasokat-avattak-szerdan-a-70-eves-huvosvolgyi-vegallomason/

A gyerekekről készült jó minőségű fényképek letölthető változata: https://sihuhu.com/wp-content/uploads/2020/08/GyermekvasutasAvatas2020.zip

Szente Dávid

Pajtás: 36. tanfolyam, X. csoport
iFi: 44-45. tanfolyam, XV. és VII. csoport, Tanfolyami csoportvezető: 58., 59. tanfolyam
a SiHuHu.com alapítója