Egyéb Érdekesség Kultúra Vasúton

Felejtettél már el tartozást? – Itt a megoldás

„Akinek adóssága van, meglepetten tapasztalja majd, milyen gyorsan romlik az emlékezőtehetsége.”

Valószínű kerültetek már olyan szituációba, hogy a barátaiddal együtt fizettetek egy üzletben, valakitől kértél kölcsön pénzt. Ezeknek az észben tartása, és számolása pedig komoly fejfájással járhat. Nekem az egyik ismerősöm mutatta, az általuk fejlesztett megoldást a problémára. Néhány ELTE – IK (Eötvös Loránd Tudományegyetem – Infomratikai Kar) hallgató rakta össze a Lender nevű telefonos applikációt, aminek a használatával ugyan nem ültetünk közvetetten fákat, nem teszünk az ételpazarlás ellen, nem adományozunk állatmenhelyeknek, de egy egészen gyakran jelentkező problémára próbál megoldást nyújtani: a tartozások észben (nem) tartására.

A kérdés adott: Hogyan próbálja elérni a célját?

Az alkalmazás letöltését követően az első dolgunk a regisztráció. Miután ezen túl vagyunk, hozhatunk létre csoportot, valamint beléphetünk egy már létező csoportba. Ezeknek kismillió lehetősége van, mint például messengeren elküldeni a csoport linkjét, vagy kimásolni az azonosítóját, stb…

Az egész alkalmazás azon az elven működik, hogy nem személynek, hanem csoportnak tartozol. Amikor új vásárlást viszel bele, akkor be kell írnod az összeget amennyit fizettél, ki kell jelölnöd azokat a csoporttagokat, akik fogyasztanak az adott termékből, végül pedig megjegyzésbe beírhatod, hogy mit vettél. Ekkor fognak eltolódni a befizetett, és a még tartozó pénzek aránya, az általad elköltött összeget pedig elosztja a tartozó emberek között. Aki be lett jelölve fogyasztónak az adott termékből, annak a kifizetendő pénzt mínusznak számolja, akinek pedig tartoznak az emberek, annak az egész vásárlás árát pluszba számolja. A cél az, hogy mindenki kiegyenlítődjön nullára. Ilyenkor senki senkinek nem tartozik.

Az egész onnan kezd bonyolódni, amikor több vásárlás is van egyidőben. Azonban ez a bonyolítás csak elméletben jelentkezik. A gyakorlatban ugyanígy pluszban és mínuszban járó embereket fog kijelezni nekünk az app. Az, hogy ki kinek tartozik pedig ha belegondoltok egészen mindegy. A lényeg tényleg csak az, hogy mindenki megkapja azt a pénzt, amivel megrövidült. És az, hogy ez éppen Janika vagy Pistike ezrese nem oszt, nem szoroz az egészen.

A baráti társaságokban az egyes ember iránt táplált bizalmon jeletősen ronthat a tartozások vissza nem fizetése. Ennél gördülékenyebben (szerintem) jelenleg nemigen lehet ezt megoldani. Nyilván papírral és ceruzával végig lehet vinni ugyanezeket a számításokat, de ez ebben a formában könnyebben frissíthető, átlátható mindenki számára, sokkal letisztultabb. Továbbá az sem elhanyagolható érv a használata mellett, hogy ezzel fiatal szárnybontogató egyetemistákat segítünk az esetleges észrevételeinkkel.

Támogassátok ti is a Lender applikációt, ha hasonló helyzetbe kerültök. Google Playről letölthető az alábbi linken: https://play.google.com/store/apps/details?id=csocsort.hu.machiato32.csocsort_szamla

Címkék