Egyéb Érdekesség Friss Gyermekvasút Hírek Szakmai

Elkezdődött a rendelkező alapképzés!

Ahogy azt az idősebb pajtások már megszokhatták az ősz elérkeztével idén is, mint minden évben megkezdődik a “felkészítési időszak”.

Ezen időszak alatt minden csoport hatszor lát el szolgálatot. Az első három szolgálat reggelein zajlik a rendelkező alapképzés. Ez a sokatok számára még ismeretlen fogalom arra hivatott, hogy a tanfolyamon még nem tanított anyagot, tehát a rendelkezés fortélyait adja át a pajtásoknak.

A három, szolgálat előtti alkalom során megismerkedhettek a rendelkező feladataival, az engedélykérés- adás, az indulási időközlés, valamint a visszajelentés szövegeivel. Megtanuljátok továbbá a rendelkező teendőinek sorrendjét, a visszajelentés feltételeit, az állomástávolságú követési rend lényegét és még sok-sok más szükséges és hasznos dolgot a rendelkezői szolgálattal kapcsolatban. Ezen ismeretek nagy része az éves szakmai vizsgában is fontos szerepet játszik, viszont ami a legfontosabb, hogy első rendelkezői szolgálataitok során ez a tudásanyag fog majd a segítségetekre sietni az kezdeti, nehezebb pillanatokban.

A három rendelkező alapképzés után három gyakorlólap következik. Itt már nem az előadást tartó ifivezetőkön, hanem rajtatok van a világ szeme, ugyanis ezen alkalmakon az éves szakmai vizsga feladatsorával teljes mértékben megegyező hosszú és nehézségű feladatlapot kaptok, melyet a szolgálat reggelén egyedül kell megoldanotok. Szerencsére ezek (ahogy a nevükből is adódik) még nem éles feladatlapok, inkább csak a vizsgára való felkészülést segítik. Napközben a szolgálatos társaiddal és az állomásfőnökkel  együtt beszélitek majd át a kérdéseket, miközben mindenki a saját munkáját javítja. Érdemes mindhárom alkalmat kihasználni és a köztük lévő időszakban már készülni egy keveset a segédletből, hiszen így könnyedén nyomon tudjátok követni a saját tudásotokat is, hogy a vizsgán senkit ne érjen meglepetés!

Ha a naptárban időközben február hónapig lapoztunk, általában már a gyakorlólapok is elfogytak. Ez azt jelenti, hogy megkezdődik az éves szakmai vizsgák időszaka. (Az idei tanévben 2022 február 4 – március 14. )  Ebben az időszakban minden csoport két alkalommal lát szolgálatot. Vizsgázni a szolgálatok reggelén is van lehetőség, de aki szereti a nyugodtabb körülményeket és a több időt, annak előzetes jelentkezés alapján bármely hétvégi napon van lehetősége feljönni vizsgázni. (Ezekre előzetes jelentkezés szükséges a nevelőknél.) Egy “vizsgaidőszakban” mindenkinek három próbálkozása van, melynek végére legalább a “Megfelelt” eredményt el kell érni, hogy folytathasd szolgálataidat.

A korábbiakban kialakult nehéz helyzet miatt tavalyra nagy mennyiségű online oktatóanyag, videó gyűlt össze a fent említett témákban. Ezek nem csak a lezárások alatt voltak hasznosak, hanem idén is nagy segítséget jelenthetnek mindenkinek, aki szeretné pótolni a kihagyott szolgálatokat, vagy csak átismételni az érdekesebb, esetleg nehezen emészthető részeket. Az összes ezzel foglalkozó videót megtaláljátok a GYVTV Youtube csatornájának “Éves szakmai vizsga” lejátszási listájában, melyet ide kattintva is elérhettek. Jelenleg azonban egy olyan videó a legaktuálisabb, melyet még egyikőtök sem láthatott, hiszen tavaly a rendelkező alapképzés első alkalmát még mindenkinek volt lehetősége élőben meghallgatni. Úgy gondoltuk azonban, hogy nem hagyjuk befejezetlenül (igazából elkezdetlenül) a sorozatunkat, így elkészítettük a Rendelkező alapképzés első részének videóját is, melyet az alábbi linken tudtok megtekinteni.

Mindenkinek sikeres felkészülést kívánunk!

Lugosfalvi Leó

Pajtás: 48. tanfolyam, X. csoport
iFi: 60-61. tanfolyam, I. csoport