Cikkek Egyéb Gyermekvasút Hírek NVP Programok

Utórengés – Hakuna maTATA

Ha szeretnéd megtudni, melyik csapat nyerte a Portyát, illetve melyik csapat adott le a Cluedo nyomozása során helyes megfejtést, esetleg csak egy kis összefoglalóra vágysz a programot illetőn, vagy szeretnél visszajelzést adni a szervezőknek, akkor mindenképp kattints a cikkre!

Nos, mint ismert, június 18-19. kettő napot töltöttünk el együtt gyermekvasutasok a Tatai Ifjúsági Táborban, ahol számtalan programban és élményben lehetett része mindenkinek. Mindenki visszajelzését nagyon szívesen fogadja a szervezőség, így az alábbi linkre kattintva egy nagyon rövid kis kérdőív érhető el, amin keresztül minden pajtás értékelheti, hogy milyen volt ez a két nap és az egyes programok a számára.

Kezdjük is a legelején, ugyanis több, mint 420-an utaztunk el szombat reggel a Déli pályaudvarról Tóvároskertre, ahol egy kisebb séta után hirtelen a becsekkoló pultok előtt találta magát mindenki, majd egyszer csak már a szobákba való lepakolás után futott mindenki a Csillagba ahol hivatalosan is megnyílt a program és kihirdetésre kerültek a Sportválasztó első mérkőzései. Amíg 10 csoport három sportágban: haramiában, tízpasszban és zsinórlabdában küzdött meg egymással, addig a Métakupa is elkezdődött, a III. és IV. illetve a VIII. és X. csoport küzdöttek meg egymással a döntőbe jutásért. A negyedik csoport zsinórban harmadjára készülhetett döntőre, miután az elődöntőben legyőzte a harmadik csoportot az első elődöntőn, ezt követően pedig feszülten figyelte a VIII. és X. csoportok mérkőzését, ahonnan a nyolcadik csoport ifjúi kerültek ki győztesen.

Először a bronzmeccs következett, aminek a végén a X. örülhetett hiszen győzelmével biztosította helyét a dobogón, ezután pedig történelemírás következett, ugyanis a döntő első felvonásán döntetlen született a IV. és VIII. között, így a szabályok értelmében egy másnap reggeli visszavágó került kihirdetésre.

Eközben a Sportválasztón is megszülettek az eredmények, minden csoportos sportnak kialakultak a dobogós helyezettjei. A sok sportolást egy hatalmas közös csobbanással pihentük ki, a melegben a kellemes vízben sok órán át ázott mindenki, emellett pedig társas és henna partyk zajlottak a parton napozók és pihenők mellett. A közös vacsora után pedig mindenkit várt a diszkó és az esti program.

Vasárnap reggel sor került a második felvonására is a Métakupa döntőjének, ahol folytatódott a történelem írás, mivel a második meccsen is döntetlen született 26-26 eredménnyel, azaz idei Métakupának két győztese is van, a negyedik és a nyolcadik csoport közösen emelhették fel a trófeát.

A vasárnapi meleget a reggeli és a flashmob után egy Slagpartyval igyekeztünk enyhíteni, majd eljött az ideje a Giga Cluedonak, ahol gratulálunk a VIII. csoport csapatának , akik helyes megfejtést adtak le, ezzel is bizonyosságot szerezve kiváló nyomozói képességeikről. A Cluedo-t követően egy közös nagy vasárnapi rántotthusis ebéd jött, majd ennek lemozgásaként minden csoport két csapatra osztva elindult a városban fellelni a QR kódokat a Giga portya során. Gratulálunk a XIV. csoportnak, ugyanis az ő két csapatuk olvasta be a legtöbb pontot a városban. Utánuk második helyen holtversenyben az I. és VIII. csoportok, harmadik helyen pedig szintén holtversenyben a VII. és XV. csoportok zártak.

Természetesen minden Sportválasztó helyezettnek (Haramia: 1. – XV., 2. – II., 3. – XIV. ; Tízpassz: 1. – II., 2. – XI., 3. – V. ; Zsinórlabda: 1. – VII., 2. – XIV., 3. – XIII.) hatalmas gratuláció és nagyon sok elismerés jár. Minden csoport nagyon jól és ügyesen játszott, mindent beleadva a mérkőzésekbe így mindenki büszke lehet magára, emellett pedig szintén hatalmas gratuláció a Métakupa négy legjobbjának, az eredményeik önmagukért beszélnek!

Reméljük mindenki jól érezte magát a két nap folyamán, jó táborozást kívánunk minden pajtás számára!