Érdekesség Hírek Szakmai Vasúton

Apa, kezdődik!

Gyermekvasút naptár Karácsonyra - 2022
Gyermekvasút naptár Karácsonyra - 2022

Október 19-vel elkezdődött a rendelkező alapképzés!

Október 19. reggel a XV. csoport levetítette az első rendelkező alapképzés diasorát. Az elkövetkező három prezentációval minden csoportnak lehetősége lesz feleleveníteni a rendelkező beosztással kapcsolatos alapvető tudnivalókat.
Az első alkalommal az alapvető értekezésekről van szó két szomszédos állomás rendelkezője között, majd a második alkalommal az engedélykérés szövegeiről hallhattok részletesen, utolsó alkalommal a rendelkező teendőiben mélyedhettek el.

A rendelkező alapképzés célja, hogy megismerkedjetek ennek beosztás rejtelmeivel. Tanfolyamon ezekről nem esik szó, mivel legkorábban 20. önálló szolgálatot követően oszthatnak be (8.-osoknál ez a 10. önálló szolgálatot követően is lehetséges), miután legalább egyszer naplózó és váltókezelő szolgálatot láttál el. Régen ez is a tanfolyam része volt, de általános probléma volt, hogy mire az ember a rendelkezni tudna, már elfelejtette ezt a tudást, mivel közel egy éve nem tudta alkalmazni gyakorlatban.

A rendelkező alapképzés diasorai megtekinthetők a SiHuHu weboldalán is! A karanténidőszak alatt az előadásról egy GYVTV videó is készült; ez továbbra is elérhető, ezért nem kell izgulnod, ha egy szolgálatról lemaradtál!

December 8-ig bezárólag minden csoport meg fogja hallgatni a három alkalmat a szolgálatok reggelén.

Hogy mi lesz december 9-től?! Arról majd egy másik cikkben olvashattok!

Az „A” gyakorlólap
Az „A” gyakorlólap – nincs is olyan messze már…

A cím egy kicsit sántít mellesleg. Az első rendelkező alapképzés igazából október 14-én a II. csoportnak volt egy szolgálatfelcserélés miatt. Sajnos a Tanévrendje rendelet idén később lett kiadva, mint az első féléves szolgálatok. Viszont az idei „központi” őszi szünet egy héttel később lett volna, így egy hétfői üzemszüneti napra került volna egy csoportszolgálat, ezért pár csoport beosztása „meg lett bolygatva”…

Gulyás-Balla Márk

Pajtás: 55. tanfolyam, XII. csoport
iFi: 64-65. tanfolyam, IX. csoport
Ifiképzés