Érdekesség

„De legalább mi várost nézünk…” | GyvTv verseny

Ti, akik most jártok abban a korban, amikor mindent megkérdőjeleztek, nektek szól ez a videó. Meg persze a befogadásához szükséges némi érdeklődés is a téma iránt… Költői kérdés következik: Miért teljesen egyértelmű, hogy mivel teszed meg az előtted álló utat A-ból B-be? Megannyi lehetőség, annál is több választási szempont terhelheti gondolatainkat, amikor felmerül bennünk a közlekedési igény.

Például gondoltatok-e már arra, hogy ne közösségi közlekedéssel menjetek be reggel iskolába? Egy reggeli séta kiszellőzteti a fejeteket, egészségesebb, és be kell látni, hogy az ökológiai lábnyomotok is kisebb lesz, még akkor is, ha az a villamos ugyanúgy leközlekedik nélküled is. Dilemmát jelenthet az is, hogy csak magadnak szeretnél-e jót a döntéseddel, vagy teszel egy kis jót a társadalomért is?

A közlekedési alágazatok közül az egyik választási szempont, ami többnyire döntő is szokott lenni, az eljutási idő a célpontig. A GyvTv ehhez készített egy kísérletet. Megnéztük, hogy lelkes ifivezetők segítségével melyik járművel lehet a leggyorsabban eljutni a Szent Gellért térről a Szabadság térre, hétköznap, csúcsforgalomban. A versenybe szálló közlekedési eszköz, a roller, az autó, a tömegközlekedés, illetve a bicikli.

Kicsit sem reprezentatív, tanulságosnak hellyel-közzel mondható, de talán szórakoztató. Adjatok neki egy esélyt.

Címkék