Cikkek Klub Programok

Zsonglőr Klub indul a Gyermekvasúton!!!

Bizonyára mindenki találkozott már zsonglőrökkel az életében, olyan emberekkel, akik két kerék helyett egy keréken közlekednek, miközben három, négy vagy akár öt labdát, buzogányt vagy éppen égő karikákat dobálnak a levegőben. Ismerős a kép? Ha igen, minden bizonnyal benned is felmerült már az örök kérdés, ami mindig elhangzik, amikor zsonglőrök jelennek meg az éterben (ha nem is te mondtad ki, valaki biztosan megtette melletted): „Na, nee, EZT HOGY CSINÁLJÁK?!”

A válasz természetesen egyszerű: gyakorlással. De valahogy mégis nehéz levennünk a szemünket ezekről az emberekről, elbűvölnek a mutatványok és valahol mélyen, legbelül azt kívánjuk, bárcsak mi lennénk azok, akik ilyen trükkökkel kápráztatják el a többieket.

Ha te is éreztél már így, kedves Olvasóm, akkor nagyszerű hírem van számodra: most mi sem könnyebb annál, mint hogy ez a kívánságod valóra váljon. A vadiúj zsonglőr klub ugyanis pont arra hivatott, hogy megtanítsa neked a látványosabbnál látványosabb trükköket. Igen, mostantól Te lehetsz az, aki három/négy labdát dobál a levegőben és mindenkit elkápráztat maga körül a tudásával. Ehhez pedig nem kell mást tenned, csak eljönnöd a zsonglőr klub alkalmaira!

De mi mindenért is érdemes még csatlakoznod ehhez a vadiúj klubhoz? Következzen néhány eset, amikor ezt a klubot épp Neked találták ki:

  • Ha szeretnél valami újat elkezdeni, a zsonglőr klub csak rád vár!
  • Ha szereted a kihívásokat és a „Juhééjj, sikerült, új rekord!!!” érzést, a zsonglőr klub csak rád vár!
  • Ha szeretnél valami olyat tudni, ami menő és amit mindenki megcsodál, ha szeretnél pár percre kiemelkedni a tömegből, a zsonglőr klub csak rád vár!
  • Ha szeretnél új barátokat szerezni, a zsonglőr klub csak rád vár!
  • Ha szeretnél jó társaságban megtanulni zsonglőrködni, a zsonglőr klub csak rád vár!

Ha felkeltettem az érdeklődésed, mindenképp látogass el a zsonglőr klub első alkalmára; február 9- én 16:30-ra várunk a Gyermekvasutas Otthonba, ahol a 3 labdázás alapjait fektetjük majd le közösen. Az alkalom vége 18 órakor lesz.

A félév során a következő időpontokban várunk szeretettel (a helyszín minden esetben Hűvösvölgy):

  • Február 9. (csütörtök) 16:30 – 18:00
  • Február 23. (csütörtök) 16:30 – 18:00
  • Március 9. (csütörtök) 16:30 – 18:00
  • Március 23. (csütörtök) 16:30 – 18:00
  • Április 6. (csütörtök) 16:30 – 18:00
  • Április 20. (csütörtök) 16:30 – 18:00
  • Május 4. (csütörtök) 16:30 – 18:00
  • Május 18. (csütörtök) 16:30 – 18:00
  • Június 8. (csütörtök) 16:30 – 18:00 (VÁLTOZÁS: a korábban június 1-re meghirdetett alkalmat június 8-án tartjuk meg)

Alapvetően az alkalmakra semmilyen felszerelést sem szükséges hoznod, de ha vannak otthon zsonglőr eszközeid vagy kisebb labdáid, nem is tilos; ne habozz betenni őket a táskádba. Azok számára pedig, akik idáig elolvasták ezt a cikket, elárulok még egy nagy titkot, ami miatt érdemes ellátogatnod az alkalmainkra: a zsonglőrködéssel új színt hozhatsz a világba! Ha esetleg elsőre nem lenne teljesen világos ez az állítás, ne habozz megnézni ezt a videót, mindenre választ
kapsz:

Horváth Gergely

Pajtás: 50. tanfolyam, XIV. csoport
iFi: 60-61. tanfolyam, IV. csoport