Olyannyira felgyülemlettek a vasútszakmai szempontból érdekes események a Gyermekvasúton így december közepére, hogy ebben a cikkben kénytelenek leszünk egyszerre többről is megemlékezni. Tekintsük őket szépen sorban:
Jegykiadógépek és bárcajegyek
Kezdjük is rögtön a legizgalmasabbal: a MÁV-csoport szervezeti átalakulásával! Nem éri el az ingerküszöbödet ez a témakör? Nem baj, akkor majd mindjárt el fogja… A Gyermekvasút üzemeltetése ugyanis január 1-től a MÁV Pályaműködtetési Zrt. hatáskörébe kerül át, így megváltozott a szervezet adószáma és székhelye is. De ami voltaképpen a probléma: a Gyermekvasúton kiadott jegyek jelenleg még mindig az elavult információkat tartalmazzák (mind a gépi, mind pedig a bárcajegyeken), ami természetesen nem sokáig tűrhető el.
A GYMAEF jegykiadógépek agyába egy komoly kórházi beavatkozás során kell átültetni a helyes adatokat, amelyhez már meg is kezdődött az elszállításuk. Úgyhogy ha a legközelebbi szolgálatodban pénztárosként csak a hűlt helyét találod valamelyik állomáson a jegykiadógépnek, nem kell aggódnod, hiszen ez csak annyit jelent, hogy éppen valahol máshol tanulgatja az új adószámot. Addig pedig természetesen pótolják őt hű és igaz barátaink, a bárcajegyek. Erről azt kell feltétlenül tudni, hogy – a jegyvizsgálói szolgálattal ellentétben – a pénztárban a pénztárosra hárul az a nemes feladat, hogy reggel beírja a bárcajegyek számát a pénztárnaplóba.
Ha esetleg valakiben felmerült a gondolat: nem, ezeken nem fogjuk áthúzni, majd kézzel kijavítani az adószámot és az új címet huszonnyolcezer példányban, viszont januárban belőlük is érkezik majd egy jó adag frissített verzió.
Éves vizsga és társai
Ezen kívül pedig akarva-akaratlanul idén is belebotlottunk a Rendelkező alapképzés című szórakoztató előadás-sorozatba, amelynek közvetlen folytatása a Gyakorlólapok névre keresztelt, talán kevésbé vidám hangulatú, háromkötetes műalkotás. Ezt azonban a szolgálatok reggelén saját kezűleg kell megírni néhány segítő kérdés mentén.
Elsőként a VIII. csoport már ki is töltötte az A jelű gyakorlólapot, és természetesen innentől kezdve sorban ugyanezt teszi majd az összes többi csoport is. A már kiadott feladatlapok pedig mindig felkerülnek a sihuhu.com/szakmai oldalra, hogy az irántuk tanúsított tömeges érdeklődést ne kelljen elfojtani.
De a viccet kicsit félretéve: a vizsgára való felkészülés során tényleg érdemes lehet ezt, illetve további két (a későbbiekben születendő) társát akár otthon is kitölteni, hogy biztosan sikerüljön a kiválóan megfelelt minősítésű vizsga, ami egyébként egy nagyon hasznos dolog. Amellett, hogy egy csomó beosztás is megköveteli a meglétét, a Szakmai Középdöntőbe jutásnál is viszonylag hasznosnak szokott bizonyulni… Lehet, hogy ez most még távolinak tűnik, de sokkal kényelmesebb a felkészülés azoknak, akik már most hozzálátnak.
Segédlet
A gyakorlólapok érkezésével együtt pedig minden évben ki szokott menni a divatból az addig használatos Segédlet is, amelynek pótlására egy új, korszerűsített változat készül. Idén sincsen ez másképp, a 2024/25-ös tanévre szóló Segédlet már fel is került a sihuhu.com/szakmai oldalra. (Ez valami hasznos weboldalnak tűnik…)
Este, lefekvés előtt, esti mese gyanánt hasznos lehet olvasgatni, mert van benne néhány (egyébként teljesen emészthető mennyiségű) változás. Így például többek között kibővült a gyűjtemény egy 76. kérdéssel a bankkártyás fizetéshez kapcsolódóan, illetve menesztéskor az állomásfőnöknek már nem a téren kell tartózkodnia… Izgalmas, ugye? 🙂
Hozzászólás