Ha felcsapnád a Google-t, vagy akár a ChatGPT-t, és bepötyögnéd a „Pavlov” kifejezést, akkor nagy valószínűséggel a választott forrás elkezdene neked magyarázni kutyákról, nyáladzásról, csengőről és reflexekről. Érdekes egy témakört választottál, ha ezt a rövid kis cikket végigolvasod!
A behaviorizmus
A behaviorizmus akármennyire is egy nagyon nehezen kiolvasható szó, igen jelentős tudományága a pszichológiának. Lényegében arra épül, hogy az emberek bizonyos ingerek vagy behatások következtében megtanulnak valamit, amikre egy idő után előre sejthető reakciót fognak adni. Ezt a tudományterületet először egy orosz fiziológus, Ivan Petrovics Pavlov kutatta. Pszichológusnak nem nevezném, mert ekkortájt ő igen háklis lett volna arra, ha pszichológusnak hívom.
Pavlov és kísérlete
Pavlov pályafutása kezdetén az emésztőrendszert tanulmányozta. Ehhez a kísérleteihez kutyákat használt tesztalanyként, és az ő testfolyadékaikat figyelte meg. Sok tévhit kering azzal kapcsolatban, hogy bántotta volna a kutyákat, és különböző módon kínozta volna őket. Ezek nem igazak, többnyire mindegyik kutya jómódban élt, és tényleg csak a nyáladzásukat vizsgálta Pavlov.
Kutatásai során észrevette, hogy a kutyák már azelőtt elkezdtek nyáladzani, mielőtt elkezdtek volna enni, elég volt csupán annyi nekik, hogy meglássák az eléjük kerülő finom falatokat, és már ömlött is a nyáluk. Ez annyira érdekelte a mi kis orosz kutatónkat, hogy részletesebb vizsgálatokat kezdett el végezni.
Na de mi is történt pontosan?
- Mielőtt a kutyák ételt kaptak, megcsöngetett egy csengőt.
- Ezt követően letette a kutyák elé a finomságot, amit ők jóízűen elkezdtek enni.
Egy jó ideig tartó „csengő = kaját kapunk” után a kutyáknak elég volt annyi is, hogy Pavlov megcsengesse a csengőt, és ők már rettenetesen elkezdtek nyáladzani. Még akkor is, amikor nem kaptak kaját utána.
Ha átmennénk pszichológusba, akkor azt mondanánk, hogy a kutyák egy „feltételhez” kötötték az étel megkapását. Kezdetben egy „feltétlen” ingerhez (kaja) párosítottak egy „feltétlen” választ (nyáladzás). Ehhez egy „semleges ingert” párosított Pavlov (csengő), ami egy ideig nem váltott ki választ. Ám egy idő után feltételes inger lett belőle. Így a „feltételes” ingerhez (csengő csörren) egy „feltételes” választ (nyáladzás) sikerült párosítania . Ezáltal elég volt hogy megszólaljon a csengő, a kutyák elkezdtek nyáladzani, mert azt hitték kaját kapnak.
Embereknél is van ilyen?
Ha most azt gondolod, hogy teljesen feleslegesen olvastad el idáig ezt a cikket, akkor el kell mondjam neked, nagyon tévedsz!
A fent említett példát egy más esetben, de az embereknél is megtapasztalhatjuk. Mondjuk vegyünk egy egyszerű példát… Hívjuk őt Széchenyihegy váltókezelőnek egy forgalmas napon úgy, hogy nem tudja kezelni a biztosítóberendezést; vagy legyen egy első rendelkező egy szigorú állomásfőnöknél. Remélem neked nem volt ilyen élményed, de el tudom mondani milyen volt azoknak, akiknek igen: ijesztő. Annyira ijesztő, hogy
még a gyomruk is görcsbe rándult néha!
Igazából itt is nézhetjük a korábbi példa magyarázatát. Legyen mondjuk Hegyi János a pajtásunk, aki életében először kerül beosztásra rendelkezőnek, ráadásul egy olyan állomásfőnökhöz, aki szigorúnak mondható (hívjuk őt mostantól Appolónak). Jancsi amikor először került beosztásra Apollóhoz, akkor nem félt, nem gondolt semmit Apollóról. Aztán felment hozzá szolgálatba, és Apolló minden apró hibáért szólt neki, ha rosszul csinálta. Jancsi az idő előrehaladtával megtanulta, hogy ha Apollónál van, akkor nagyon oda kell tennie magát, nem hibázhat. Így tehát kialakult a feltételes inger (Apolló az állomásfőnök) és a feltételes válasz (össze kell szedni magát Jancsinak) között a kapcsolat. Ennek következtében nyilván Jancsi gyomra görcsbe rándul egy első rendelkező előtt Apollóval, hiszen úgy kell összeszednie magát, hogy sose csinált még ilyet.
Szerencsére Apolló akármennyire is szigorú, nagyon kedves is, így Jancsinak a szolgálat közben hamar elmúlt a gyomorgörcse, és megtanulta a rendelkezői feladattal járó új kihívásokat.
Hozzászólás