Amikor először találkoztam Tarnai Gézával, ötödik félévemben jártam a Budapesti Műszaki-, és Gazdaságtudományi Egyetem közlekedésmérnöki szakán. Már nagyjából elegem lett az egyetemi tanulmányokból négy félév alatt, és bár ennek a félévnek az első hete volt, a lelkesedésem nem volt kirobbanó, még a hosszú online oktatásból visszatérve sem. Egy nap volt már csak a hétvégéig, már csak egy darab három órás előadásom volt hátra. Gondoltam összeszorítom a fogamat, és abszolválom az előttem álló problémát, majd két nap szünet, mialatt élvezem a jól megérdemelt semmittevést, öt megterhelőnek mondjuk korántsem nevezhető tanítási nap után. (…)
Ebben a hangulatomban kapott el a péntek 10 óra 15 perc, amikor a Vasúti Automatika I. című tárgy első előadása elkezdődött. Egy első és második ránézésre is kedves öreg Úr kezdett el beszélni, akivel már „találkoztam” korábbi tantárgyaim során, amikor előadás felvételeket néztem a Közlekedési Automatika c. tárgyból. Viszont az egy nagyobb létszámú előadás volt, hivatalosabb hangnemben, általános, szakmabéli, bevezető jellegű információkkal, amik a tárgy abszolválásához szükségesek voltak. Viszont a Vasúti Automatika előadás valószínűleg a szíve csücske volt. Közlekedési automatikán azóta más előadók vannak, viszont a vasúti specializációját mai napig ő tartja (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem egyedül). Ezen az órán bemutatkozott nekünk Tarnai Géza. Sokkal többet árult el magáról, mint a nagy létszámú előadáson, ugyanis 15 fő alatt volt a tárgy hallgatóinak a száma. A Vasúti automatika a biztosítóberendezésekről szól. Azokat minden oldalról körbejárja, minden apró-cseprő részletet bemutatva. Tarnai Tanár Úr órákat képes beszélni róluk, teszi is ezt heti egy alkalommal, ezen a tárgyon. Elmesélte, hogy ott volt az ország első Domino55 típusú berendezésének a beszerelésekor, vagy, hogy a mai napig dolgozik a szakmájában. És minden érzelem, ami a mondatait átitatta, a szeretet a vasút felé egy helyről ered, az úttörővasútról.
Igen, a Tanár Úr is itt ismerkedett meg a vasút szakmai alapjaival, amikor 1951-ben jelentkezett a 19. számú úttörővasutas tanfolyamra. Minden órán feljött, mint téma. Az egyetemi hallgatók akaratlanul is megismerkednek a Gyermekvasút biztosítóberendezési múltjával. Történik ez úgy, hogy a Tanár Úr több, mint 60 éve nem szolgált nálunk. Engem nyilvánvalóan elöntöttek az érzelmek. Nyilván, hiszen mindenkit meghatna, ha látná, hogy egy nála hatvan évvel idősebb személy pontosan ugyanazokat az élményeket élte át, csak az ’50-es években, a Gyermekvasút indulásának a tájékán. Tudtam, hogy egy dolgom van már csak hátra (a tárgy abszolválásán kívül), kamerát ragadni, és kérdéseket feltenni a Tanár Úrnak, amiknek eredményét publikálni kell. Ugyanis eldöntöttem magamban, hogy ezeket a gondolatokat minél több embernek hallania kell. És most itt állunk, körülbelül egy év elteltével. A videók átmentek az utolsó simításokon is, így már csak a publikálásukat várják, ami december 20-tól 23-ig minden este 19:00-kor aktuális lesz. Remélem másoknak is sokat adnak majd Tarnai Úr történetei.
