Cikkek Ti írtátok

Ti írtátok: "Par10 szoli"

Par10
Par10

Érdekel, hogy szolgálnak más csoportok? Akkor most ezt a kis szöveget olvasd végig, mert betekintést nyerhetsz a X. csoport legutóbbi szolgálatába.

Ez a szolgálat november 9-én volt. Én már 6 óra 10 perckor megérkeztem a „Széll Kálmán térre”. Egy ideig csupán öten voltunk, de félre mindenki beesett és így 17-en felmentünk Hűvösvölgybe. Reggel gyorsan reggeliztünk és máris elkezdődött a 2011-es rendelkezői képzés. Sokat nevettünk az István bácsi által készített prezentáción. Miután pedig vége lett, elmentünk öltözni, majd sorakoztunk. Mindenki izgulva várta, hogy milyen beosztást kap. Szerencsére az én nevemet mondták először és így én lettem Hűvösvölgy rendelkezője. Nagyon jó társaságom volt a szolgálatban, velem volt a legjobb barátom is – Andris. Az állomásfőnök Laci bácsi volt. Egésznap csak szórakoztunk és egy logikai játékot játszottunk, amit Laci bácsi mutatott. Ez a játék egésznap lefoglalt bennünket, mert annyira tetszett mindenkinek. Alig telt el pár óra, máris le kellett menni, ebédelni. Már mindenki nagyon éhes volt, így reménykedtünk, hogy finom lesz az ebéd és azt kell mondanom, hogy csodás ebédet kaptunk. Volt karfiolleves és a főétel pedig sajttal töltött csirke volt krumplipürével. Nagyon ízlett mindenkinek, annyira, hogy 40 percig ettünk. Az ebéd után felballagtunk az állomásra és nekiláttunk a feladatainkhoz. Miután a vonat elment, elkezdünk Speedezni, ez egy kártyajáték, amihez nagyon gyors kezek szükségesek. Ezt a játékot nap végéig játszottuk, természetesen vonatmentes időben. Majd pedig jött a következő vonat. Miután megérkezett, körül kellett volna járatni a mozdonyt. A váltókezelő még nem igazán volt tapasztalt. Elkezdett közeledni a váltóhoz a mozdony, ekkor a váltókezelő ügyesen adta a közeledj felém jelzést. Miután a vonatvezető szembeérkezett vele, átváltott a távolodj tőlem jelzésre. A váltókezelő elfelejtett megállj jelzést adni és a mozdony egyszer csak eltűnt a szemünk elől. Az állomáson csak annyit láttunk, hogy a mozdony közeledik, a váltóhoz majd pedig elkezd felgyorsulni és kihalad az állomásról. A váltókezelő nem igazán értette, hogy mi történik. Egy-két perc után visszaérkezett a mozdony és sikeresen csatlakozott a vonat elejéhez.

Már csak pár vonatunk volt, majd pedig máris vége volt a szolgálatnak. Az állomáson mindenki 100/5-tel zárta a szolgálatát, ahogy ezt vártuk. Leérkeztünk, átöltöztünk és utána vacsoráztunk. Ezután sötétben játszottunk a tábor területén egy ipiapacsot. A végéhez közeledve már mindenki megvolt, csak egy ifi (Szabina) nem, így őt odahívtuk, hogy jöjjön elő. Még előtte kitaláltam, hogy bemászok a levelek közé és megijesztem őt, így a többiek betakartak levéllel és már csak vártam, hogy odaérjen. Katával, a másik ifinkkel megbeszéltem egy jelet, amire ki kell bújnom és meg kell ijesztenem Szabinát. Miután elhangzott a jel, felugrottam és a nyakába vetettem magam. Sajnos nem láttam az arcát, de a többiek elmondása szerint vicces volt. Lementünk az alsó faházsorhoz újságokat pakolni a konténerbe, elég hamar elment az idő, mert máris 19 óra lett. A csoportereklyék kiosztása után leballagtunk a 61-es megállójába. Fél nyolcra már ott is voltunk a Széll Kálmán téren. Miután elköszöntünk, mindenki haza is ment.

Ilyen volt egy szolgálat a X. csoportnál, remélem tetszett.

Illés Gyula

Szente Dávid

Pajtás: 36. tanfolyam, X. csoport
iFi: 44-45. tanfolyam, XV. és VII. csoport, Tanfolyami csoportvezető: 58., 59. tanfolyam
a SiHuHu.com alapítója

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .