Gyermekvasút NVP

Szakmai Döntő 2013. – Törj a csúcsra!

Szakmai Döntő 2013.
Szakmai Döntő 2013.
Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

2013. június 7-én, pénteken végéhez ér a tanév vasúti szakmai versenye. A programon az éves szakmai vizsgán és a szakmai középdöntőn legjobb eredményeket elért 10 gyermekvasutas mérkőzik majd meg egymással egy játékos vetélkedőben, ahol a legjobbakat Gyermekvasút legnagyobb szakmai elismerésével és egy külföldi utazással jutalmazzuk, mely során több mint egy hét erejére többedmagukkal meglátogathatnak egy németországi kisvasutat, amin természetesen szolgálatot is el fognak majd látni.

A program során nemcsak a 10 döntős, hanem a csoportok is megmérkőznek majd egymással a 2013-as év legjobb vasúti-szakmai csoportjának járó címért (és persze egyéb különleges meglepetésért).

A találkozó: 2013. június 7-én, 14:45-kor lesz az Erkel színház előtt (a tanfolyamról már ismert helyen). Amennyiben iskolai, vagy egyéb elfoglaltság miatt csak később tudnak odaérni az sem probléma, ugyanis később is csatlakozni lehet a programhoz, ez esetben kérjük keressék a csoport ifivezetőit telefonon.
(Az egyénileg érkező nézőknek a Baross Gábor Oktatási Központba belépni leghamarabb 14:50-kor, a csoportok után belépése után lehet.)

  •  Amire szükség lehet a program során
  1. tollak
  2. némi zsebpénz a büféhez
  3. csoportpóló
  4. zajtalan szurkolói eszközök (csoportzászló, stb.)

A program röviddel 19 óra után ér véget a Baross Gábor Oktatási Központ bejáratánál.

Üdvözlettel: a „Szakmai Verseny 2013.” szervezői!

Címkék

Szente Dávid

Pajtás: 36. tanfolyam, X. csoport
iFi: 44-45. tanfolyam, XV. és VII. csoport, Tanfolyami csoportvezető: 58., 59. tanfolyam
a SiHuHu.com alapítója

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .