Tanfolyam

Elkezdődött az 53. Tanfolyam

52. Tanfolyam - Megnyitó
52. Tanfolyam - Megnyitó

[dropcap]N[/dropcap]em is olyan régen, október elején 50 kisgyermek állt az Otthonban arra várva, hogy beiratkozzanak a tanfolyamra, megismerhessék a vasutas élet csínját-bínját, és fél év múlva ők is szolgálatba állhassanak majd. Már lassan a vizsgákat kezdik, hogy számot adjanak arról, amit eddig tanultak, azonban vannak, akiknek a tanfolyam még csak most kezdődik el.

76

gyermek ma látogatott fel hozzánk anyukájával, apukájával együtt, hogy beiratkozzon és ő is megkezdje a csodás utazást a mi kis vasutunkkal. Reggel, amíg a szüleik beíratták őket és meghallgatták a legfontosabb tudnivalókat, addig a tábor területén játszottak, megismerték egymást és az ifijeiket, osztályokba kerültek. Megtanulták, hogy milyen a mi „Vigyázz!”-állásunk, hogy hogyan kell sorakozni. Majd, amikor a szülők számára tartott előadás véget ért, gyorsan elbúcsúztak gyermekeiktől, hogy kezdődhessenek a bemutatkozó órák. Ezeken az órákon még csak azt kóstolgatták a tanfolyamosok, hogy mi is fog rájuk várni ez elkövetkezendő hónapokban, mire kell készülniük és megismerték a tanáraikat. Miután elfogyasztották a finom ebédet, vonatra szálltak, hogy elutazzanak Széchenyihegy állomásra. A vonatút alatt egy hagyománnyal ismerkedhettek meg a gyerekek, hiszen megtanulták az első dalokat a Sihuhuból. A végállomáson még játszottak egy kicsit, mielőtt a fogassal elindultak a Városmajor felé. Onnan rövid séta a Széll Kálmán térre, aztán elbúcsúztak az ifivezetőktől. Hazaúton pedig a szülőknek elmesélhették, hogy milyen is volt az első napjuk itt, a Gyermekvasúton.

Az 53. tanfolyammegnyitó alkalmából egy tanfolyamosoknak készült különszámmal is készültünk, melynek digitális változatát ti is elolvashatjátok a sihuhu.com-on.

Gyulai Zsófia

Antal Végh

Pajtás: 48. tanfolyam, VII. csoport
iFi: 58-59. tanfolyam, IX. csoport

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .