Cikkek Gyermekvasút NVP

Szalóczy Pál felmondott nekünk!!!444!!

Szalóczy Pál a Vörös szobában
Szalóczy Pál a Vörös szobában

A hír igaz! A 2016-os Szakmai Döntő előtti napokban Szalóczy Pál látogatást tett a Gyermekvasúton. A Döntő szervezőségének delegáltjai fogadták őt.

Az idei versenyen nagy szerep jutott neki a felkonferálásban, hiszen Szalóczy Pál hangjára vonultak be a döntősök, illetve ő mondta ki a végső hajrában Mosoni Péter, a 2016-os Szakmai Verseny nyertesének nevét. Peti a közeljövőben egy napra átveszi majd a Gyermekvasút vezetőjének pozícióját, és ez által, lehetősége nyílik arra, hogy beüljön a Székbe!

Szalóczy Pál hangja leginkább a vasútállomásokról ismerhető számotokra, de ezen felül az ő hangját hallhatjátok a budapesti metróvonalak többségén is. Mielőtt felkérték volna, hogy adja a hangját a MÁV utastájékoztató rendszeréhez, már TV- és rádióbemondóként dolgozott, munkája mellett az újságíró-válogatott kapusa is volt sokáig.

Természetesen mi nem engedhettük őt el anélkül, hogy valami gyermekvasutas szöveggel meg ne jutalmazott volna minket. A 80-as években a nagyvasúti állomásnevek felmondásával együtt elkészültek a Gyermekvasút tájékoztatószövegei is Szalóczy úr hangjával. Ám akkor még nem létezett Vadaspark megállóhely. Ennek következtében született a következő hangfelvétel:

Szalóczy úr ígéretet tett arra, hogy hamarosan unokáival fog utazni a Gyermekvasúton. Reméljük, hogy akkor majd élőben is hallhatjuk a hangját a hangosbemondóban! Valamint, ha majd utaztok vele, egy fényképpel beszámoltok erről a SiHuHu számára!

Köszönjük a segítségeteket!

Antal Végh

Pajtás: 48. tanfolyam, VII. csoport
iFi: 58-59. tanfolyam, IX. csoport

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .