Tudjátok mi volt július 29-e és augusztus 5-e között? 8 pajtás 2 ifi és 2 felnőtt kísérő ellátogatott cottbusi kollegáinkhoz, az ottani parkvasútra egy csereút keretében… Vasárnap reggel a találkozót követően felültünk a 172-es vonatszámmal ellátott Hungária Ec-re. Az első „program” a prágai gépcsere volt, amit még a kevésbé vasútbarátok is nagy lelkesedéssel tekintettek meg. Ezek után száguldottunk tovább Dresden Hauptbahnhof (főpályaudvar) felé, egyes pályaszakaszokon 200 km/h-s „szédítő” sebességgel.
Összességében a 12 óra utazás is gyorsan elszaladt. Volt, aki filmmel, volt aki Bang-gel, kártyajátékokkal ütötte el az időt. Drezdában és Ruhlandban váltottunk vonatot, és végül kora este érkeztünk meg Cottbusba, ahol elfoglaltuk szállásunkat. Ezelőtt azonban német társaink megvendégeltek minket pizzával és bemutatkoztak. A felnőttek között megismerhettük Rico-t, aki beszél egy kicsit magyarul, és mindig próbált a segítségünkre lenni a fordításban ott-tartózkodásunk alatt. Rajta kívül megismertük Marcust, aki egy jókedélyű állomásfőnök. Ő kísért minket minden nap a szállás, és a Parkvasút között. Érdekes jelenség a helyi kisvasút vezetője, Denis. Teljes mértékben közvetlen, érdeklődő és segítőkész volt.
Első nap rögtön szolgálattal kezdtünk, megismerkedhettünk a parkvasút állomásaival, dolgozóival, működésével. A reggelit is ott kaptuk, a helyi „Otthonban”. Tiszteletünkre rövid menetelés után, amelyben a német vasutasok is részt vettek, felvontuk a magyar zászlót. Ezek után a szolgálatos vonattal mindenki az általa kívánt állomásra ment, ahová párosával voltunk beosztva. Ebédelni ismét összegyűltünk, és egy másik állomásra, más barátunkkal mentünk vissza.
Második nap megnéztük Cottbus mesés városát. Ez a Szolnok nagyságú település nagyon sok érdekességet tartogat magában, köztük egy politikai börtönt, ahol egy olyan bácsi vezetett minket körbe, aki valaha fogolyként élt ott. Illetve egy hatalmas vasúti járműjavítót is meglátogattunk, utána pedig szabadprogram következett a belvárosban. Ez idő alatt páran megtámadták az 1€ -s boltot szülőknek szánt szuvenír vásárlás céljából, a helyi plázában bóklásztak vagy körülnéztek az egyéb látványosságok között.
Hogy folytassuk a városnézést következő nap megtekintettük Berlin egy kis darabkáját. Jártunk a berlini vasúti távvezérlő központban, innen irányítják az ország egy jó részét. A fő program a parlament megcsodálása volt, ahol egy magyar lány volt az idegenvezetőnk. Miután megtekintettük az épületet, az alagúton átmenve a Reichstagot is megcsodáltuk. A csoportkép készítésekor azonban váratlan dolog történt: az egyik magyar társunknak átnyújtottak egy ajándékcsomagot. A parlament minden kétszázötvenedik látogatója ilyen különleges megtiszteltetésben részesül. Estefele egy streetfood étteremben megkóstoltuk a currywurstot, ez után pedig szabadon mehettünk mindenfelé az Alexander Platzon és
környékén, beleértve a Tv tornyot és a Primarkot is.
A következő nap hatalmas gépóriások közt sétálhattunk egy helyi barnakőszén bányában, majd nyomon követhettük a nyersanyag útját egészen addig, amíg villamos energiává nem alakul. Utolsó előtti napon szolgáltunk még egyet, ahol gőzvontatású szerelvény is forgalomba állt. Aznap este játszottunk közösen egy utolsót, német barátaink Sandowar Dreieck állomáson krétával felírtak egy magyar mondatot. Mérhetetlenül jól esett.
Utolsó nap érzékeny búcsút vettünk új barátainktól, és felszálltunk a hazafelé tartó emeletes vonatra. Összességében mindenki nevében kijelenthetjük, hogy pajtás éveinket ez koronázta meg.
Nagyon jól esett, hogy a kapcsolat a vendéglátóinkkal nem csak a szolgálatokra korlátozódott. Jöttek velünk a programokra, és ahol tudtak segítettek. Például Marcus, amikor nehezen értettük az idegenvezetőt, megpróbálta nekünk érthetőbben elmagyarázni a hallottakat, vagy amikor az étkezéseknél Denis megkérdezte mindig, hogy ízlik-e, van-e bármire szükségünk. Ilyen volt az is, amikor egy hosszú nap végén Rico magyarul mondta el, mi fog történni: „Most megyünk mi vissza Parkeisenbahnben, csinálunk mi vacsora, aztán csinálunk mi játék.” Ez a vacsora utáni játék tollas labda, és asztali tenisz volt, amit a németek készítettek elő nekünk. Ilyenkor a magyar és német gyerekek együtt, közösen játszottak, ezzel is megalapozva a barátságot.
Érdekes továbbá, hogy ott tartózkodásunkról egész Cottbus értesült, mivel két cikk is megjelent rólunk a helyi újságban. Az egyik rövidebben leírták, hogy itt vagyunk, a másik, hosszabban pedig részletesebben írtak a mi vasutunkról.
Pár érdekesség a vasút-orientált olvasók számára:
Parkvasút: Hossza: 3,2 km, egyik végállomáson hurokvágánnyal
Nyomtávolság: 600 mm
Állomások: 4 db, Köztük elektromos függés van, és ellenmenet kizáró biztosítóberendezések működnek. Ezek Domino- szerű, VES, Siemens Halske típusú biztosítóberendezések, és ezek minden arányú variációi.
A helyi villamos hálózat 4 vonalat foglal magában, 1000 mm-es nyomtávval. A menetend kiválóan van megírva (Rico által). Az egyik megállóba körülbelül egyszerre fut be az összes villamos, így várakozás nélkül tudunk bármiről bármire átszállni.
A válasz Gyula bácsi kérdésére: hengerfej.
Sinka Zsófia VIII, Várady Peti III, Veress Hunor II
Hozzászólás