A 20. században felfedezett atomenergia felhasználása nagyon sok konfliktust generál mind a tudományos közösségben, mind a mindennapi emberek között. Vitathatatlan előnyei mellett temérdek hátrány is övezi a felhasználását, sőt sok katasztrófa is köthető hozzá. A leghíresebbek a csernobili (ukrán), illetve a fukusimai (japán) atomkatasztrófák. A sugárzás súlytotta területek nagyon hosszú ideig, akár évszázadokig sugárfertőzöttek lesznek. A tudománynak meg kell válaszolnia a kérdést, vajon lehetséges e a fertőzött területek megtisztítása valamilyen módon hamarabb? Úgy tűnik a nukleáris hulladék és sugárzás elleni harcba egy új fél kapcsolódott be…
A fent említett tragédiák után felmerül a kérdés, hogyan lehet ezeket a terülteket újra lakhatóvá tenni, vagy legalábbis megszabadulni a vizekbe és talajba került sugárzó izotópoktól. Ezek azok a részecskék amelyek bomlása előidézi a radioaktivitást. Egy elég újító és ígéretes megoldással álltak elő a szakemberek.
Ez pedig nem más mint a napraforgó-ültetvények telepítése a “fertőzött” területek környékére. Ezt a megoldást mind Ukrajnában, mind japánban alkalmazták.
Legegyszerűbben úgy lehet leírni a módszert, hogy a növény kiszívja a talajból és a vízből a radioaktivitást.
Érdemes viszont belemenni a részletekbe ugyanis egy elég forradalmi és egyben hatékony eljárásról van szó. A napraforgók elég effektívek a víz megtisztításában, ám a talaj kicsit más tészta. Az eljárás lényegében az, hogy bizonyos radioaktív részecskék – jelen esetben a cézium és stroncium – nagyon hasonlítanak a napraforgóg álltal kedvelt tápanyagokra, mint a kálium és kálcium. Ez ugyanaz a kálcium, ami a vízben oldódó tablettában van csak az a különbség, hogy a napraforgó nem tesz különbséget a két anyag között, mivel nagyon hasonló a szerkezetük, míg neked nagyon megártana, ha a fent említett két elemből vennél be kálcium tabletta helyett. Felmerülhet a kérdés, ez árt e a növényeknek, nem teszi e őket tönkre? A valóság az, hogy igen ritka esetben vezet a növény elpusztulásához az anyagok felvétele. A radioaktivitást a növényt elraktározza, főleg a leveleiben és a szárában, ezáltal ezek a részek, meg a növény is sugárfertőzöttek lesznek. Itt felmerülhet az a kérdés is, hogy nem kerül e be az élővilágba mondjuk madarak révén? A megoldás itt is egyszerű, bár némi kockázatot jelent az, hogy a növények ki vannak téve az állatoknak, de a tudósok a legyegyszerűbb megoldást választották és általában megkezdik a növények betakarítását rögtön virágzás után, amikor még nincsenek a napraforgóknak magvaik, így nem lehet nagy probléma ebből.
Értékelve a dolgot észre vehetjük, hogy egyelőre ott tartunk, hogy van egy sugárfertőzött napraforgó-ültetvényünk, mire lehet jó ez? A válasz igazából benne is van a kérdésbe a sugárfertőzött anyagok a földből a növénybe kerülnek, ahol egy helyen koncentrálódnak, nem szétszóródva vanak a talajban. Ezáltal könnyebben szállíthatóak és egy helyen vannak valamint egyszerűbb megszabadulni is tőlük. Nem kell nagy mennyiségű földet elszállítani és tárolni hosszú évekig, amíg a bomlási idő lejár.
A napraforgó nem véletlenül egy környezetvédelmi szimbólum. Egyrészt egy gyönyörű növény és nagyon sok oldalú és sok féleképpen felhasználható. A fent említett eljárás elég hatékony és bár még némi fejlesztésre szorulhat, de egy elég költséghatékony megoldásnak tűnik a jövőben.
Hozzászólás