Egyéb Érdekesség Kultúra

Boldog újévet, avagy a hold, a disznó és a többiek

Hogy micsoda? Ez a bejegyzés több, mint egy hónapot késett?! A világ egynegyed részének nem! Ma ünneplik ugyanis Kínában és a világ számos más (főként ázsiai, vagy ázsiai kisebbséggel rendelkező) országában a Holdújévet. Ez a nap a téli napforduló utáni (december 21) első újhold. 
Egyetlen téli éjszakára a Hold teljesen eltűnik az égről, a kínaiak (és tibetiek, és vietnámiak stb) pedig 15 napos ünneplésbe kezdenek.

Az előkészületek nem sokban különböznek a mi karácsonyunktól: a család összegyűlik, kitakarítanak, feldíszítik a házat. Jellemzőek a piros díszek, a narancs, a mandarin és a szárított tofu. Közösen elfogyasztanak egy ünnepi vacsorát, hogy aztán együtt várják az új évet. A gyerekeknek azonban ágyban van a helyük, kárpótlásul piros borítékban pénzt kapnak. Amint megérkezik az új év, petárdákat és tűzijátékot gyújtanak. Ismerős, nem?

Mi is történik ezekben a napokban? Mindegyiknek mitologikus története van, ami a világ teremtéséhez kapcsolódik.

Az újév napja, és az azt követő napok a családtagok meglátogatásával, megajándékozásával telnek. Január 3-án (nekünk február 7-én) tartják a legenda szerint patkányok a mennyegzőjüket. Ezért az emberek morzsákat szórnak a sarokba és korán lefekszenek, hogy ne zavarják az ünneplést. Cserébe a patkányok se háborgatják őket egész évben.

A negyedik napon, amikor a történet szerint a bárányok születtek, három asztalt teritenek meg, és reggelig esznek-isznak, azt remélve, hogy az istenek is csatlakoznak hozzájuk, és gazdagságot hoznak nekik.

Sajnos a legtöbb országban és régióban, ahol a Holdújévet ünneplik, csupán az első 5 (3) nap szünet a 15-ből, de a vígasság tovább folytatódik. Az Újév a Lampion-ünneppel végződik. Ezen a napon teljes pompájában megjelenik az égen a Hold, ezért tizenöt napos az ünneplés. A gyerekek lampionokat készítenek különböző mintákkal és feliratokkal, majd ahogy besötétedik, felengedik őket az égbe.

Ezzel tehát megkezdődik a Disznó éve…

A kínai asztrológia tizenkét éves ciklusokban számol, vagyis tizenkét állatövi jegyre osztja az időt. Ha tehát 2019. február 5. után születik idén testvéred, vagy 2007-ben születtél, a Te horoszkópod a malac, ami a gazdagságot és a szerencsét szimbolizálja.

A 12 csillagjegy

Csatlakozz hát a nagyjából másfél milliárd ünneplő emberhez, és tanulj meg te is boldog új évet kívánni kínaiul!

SIHUHU

Hozzászólás

Kattints ide hozzászóláshoz

 

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.