Cikkek

Zanza Tv – Rövid videók a tananyagodhoz

Valószínűleg voltatok már olyan helyzetben, amikor tétlen ültetek a füzetetek fölött tanulás céljából és csak azon járt az eszetek: „Én ezt soha nem fogom megérteni így” vagy esetleg pont órán nem jött át nektek a tananyag. Bármi is legyen az ok, az egyszerű szöveg nem segít a helyzeteteken. Szerencsére nem kell kétségbe esni, ugyanis van egy nagyszerű oldal, ahol számtalan dolgot elmagyaráznak alaposan, méghozzá vizuálisan (tehát videókon keresztül). Ezt az oldalt Zanza Tv-nek hívják (és a YouTube-al ellentétben itt nincsenek reklámok és minden videó magyarul van).

A Zanza Tv honlapján fellelhető rengeteg téma irodalomból, nyelvtanból, történelemből és matekból is. A korábbi linkre kattintva az jön velünk szembe, hogy az itteni videók középiskolások számára készültek. Ez így igaz, de egyáltalán nem jelenti azt, hogy csak olyanok nézhetik meg a videókat, akik legalább kilencedikesek (irodalomból, nyelvtanból és történelemből is sok esetben a korábban tanultakat az „elejéről kezdik” a középiskolákban, csak jobban belemennek a részletekbe). Az oldalon található videók emiatt érintenek olyan későbbi tananyagokat is, amiket nem fognak visszakérdezni egy általános iskolai témazáróban. Viszont a korábban említett tantárgyakon kívül vannak videók testnevelésből, filozófiából, társadalomismeretből és etikából is.

A kezdőlap
Több száz összefoglaló videót találunk itt, ingyen és magyarul.

Egyik legnagyobb előnye weboldalnak, hogy az itt található videókat bárki ingyenesen, regisztráció nélkül is megnézheti. Emellett a videók elég rövidek (átlagosan 5-7 percesek), ahhoz képest, hogy mennyi anyagot fednek le. Ezen felül más lehetőségekkel is kínálkozik az oldal. A honlap fejlécéről eljuthatunk a „Fogalomtár” -hoz is, melyben megtaláljuk az érintett fogalmakat és hogy azok melyik témákhoz kapcsolódnak. Valamint az újonnan szerzett tudásunkat akár le is tesztelhetjük vagy begyakorolhatjuk a videók alatt. A teszteket csak akkor fogjátok látni, ha erről a linkről letöltitek az Adobe Flash Playert. Ha le van töltve, akkor csak engedélyezni kell (Google Chrome-ban ezen a linken tudjátok megtenni).

Érdemes regisztrálni az oldalon, mert csak így fogja megjegyezni a rendszer, hogy melyik témákat néztük már át, illetve melyik teszteken hogyan teljesítettünk. Az elért ’mérföldkövekért’ jelvényt is kapunk a profilunkhoz.

A Zanza Tv emellett megtalálható mind a Google Play-ben, mind az AppStoreban is. Ennek köszönhetően nem kell gépközelben lenni, hogy hozzáférjetek a tananyagokhoz és a tesztekhez.

Sajnos a Zanza Tv-nek is van pár hátulütője. Ha végignézzük az összes videót, akkor sem garantált a tökéletes tudás, mert úgy is abból a tananyagból fognak az iskolában kérdezni, ami az órán elhangzott (és amit a tankönyvből feladtak). Valamint az oldalon nem fogunk találni segítő videókat természetismeretből, kémiából, földrajzból, biológiából, fizikából, informatikából, valamint idegen nyelvekből sem. Ha esetleg ezekből a tantárgyakból lenne szükség segítségre, akkor ajánljuk egy korábbi cikkünket, melyben leírtuk, hogy melyik ifivezetőhöz tudtok fordulni ez ügyben.