Egyéb Friss

Heti kvíz #5 – avagy röviden az ötös számról

Bizonyára senkinél sem adhat nagy értetlenségre okot, ha azt mondom, hogy heti kvíz, mint ahogy valószínűleg a #otthonügyeletes fogalmát is kívülről fújja már mindenki. Talán ezek lassan életünk olyan szintű alapfogalmaivá válnak, mint amilyen például a reggeli, az iskola, a Gyermekvasút vagy éppen a rotációs kapa (na jó, lehet, az pont nem). De azt hiszem, ez nem is csoda, hiszen a mai nappal már az ötödik #otthonügyeletes hetet zárjuk le, természetesen nem mással, mint egy újabb heti kvízzel.

Az ötös szám nem egy akármilyen szám. A matematikában természetes szám, páratlan szám, sőt, mi több, az egyik prímszámunk is. De ennél azért jóval több. A kémiában a bór például a periódusos rendszer ötödik eleme. Mindemellett öt ujjunk van, a zenében pedig a híres pentaton skála is öt hangból áll. Az ötöslottón is öt számot húznak ki, az olimpiákon öt karika van, öt kontinensen élünk, illetve öt (alap)érzékszervünk van. Az angolok ötórai teáznak, az indiai és kínai kultúrában a világot öt alapelem – a tűz, víz, föld, levegő és természet/éter – alkotja, a keltáknál pedig az ötös szám egyenesen az embernek a jelképe. És végül, de nem utolsó sorban, most letesztelheted magad az ötödik heti kvízen is!

Ha figyelmesen olvastad az utolsó 6 #otthonügyeletes cikket, sőt, továbbmegyek: ha netán még volt ahhoz is bátorságod, hogy ne csak elolvasd, hanem ki is próbáld az ott leírtakat, biztosan jól fog sikerülni! Ha pedig esetleg még mindig bizonytalankodnál, akkor hadd emlékeztesselek: ha hétről-hétre ügyesen töltöd ki a kvízeket, a játék végén akár még menő nyereményekhez is juthatsz!

Nem is szaporítom tovább a szót, sok sikert mindenkinek, következzen az ötödik heti kvíz!