Cikkek Egyéb Programok

Biciklizzünk együtt idén nyáron a Tisza-tónál!

3 nap a Tisza-tó körül

Idén nyáron a hagyományos táborokon, sátortáborokon és az evezőtúrán kívül megrendezésre kerül egy szintén sportos, 3 napos túra is, a biciklitúra. Erre a túrára minden gyermekvasutas pajtás jelentkezését szeretettel várjuk, természetesen ameddig a be nem telnek a helyek. De a jelentkezésről egy kicsit később.

Na de ki is menne a jól ismert Balatonhoz vagy a már százszor körbetekert Velencei-tóhoz? Hát nem mi, ugyanis mi a Tisza-tavat fogjuk körbetekerni. De ne aggódj, nem kell profi biciklisnek lenned, ami fontos, hogy legyen egy saját bicajod és július 10-12-ig tartó három szabad napod a naptáradban.

Ami várható:

ha úgy érzed mégis profi kerékpáros vagy akkor 95 km, viszont ha inkább többet pihennél, akkor 70 km táv teljesítése két keréken száguldozva

rengeteg strandolás és játék a tóparton

kellemes fáradtság a nap végére

Programok:

Az első nap a Keleti-pályaudvarról induló vonatunkkal egészen Poroszlóig fogunk utazni. Majd egy nagyobb biciklizést követően megállunk a dinnyésháti strandon és pihenésképpen csobbanunk egyet. Ezután az abádszalóki szállásunkra tartva egy kisebb távot teszünk meg. A vacsoránkat jó túrázók módjára mi készítjük majd el.

második napon szintén kétszer pattanunk biciklire, az ebéd előtt, majd utána, a szállásunk felé véve az irányt. Amint megérkeztünk a tiszafüredi kempingünkbe és elhelyezkedünk, mehet is az újabb tízpassz a strand hűsítő vizében egy fárasztó nap után.

Harmadik napunkat szintén kerékpározással indítjuk, illetve akik a kisebb kört teszik meg, ők még egy kicsit tovább élvezhetik a strand nyújtotta lehetőségeket, de később ők is nekiindulnak a Poroszlóra vezető út felé. Majd egy pizzériában találkozik a két csapat, ahol elfogyasztjuk ebédünket. Ezután látogatást teszünk, de ami érdekesebb hajókázunk egyet a Tisza tavi Ökocentrumban. Késő délután pedig megtesszük utolsó utunkat (már nem két keréken) a Keleti-pályaudvarra, ahol majd a vonatunk beérkezése után búcsút veszünk.

Ami mindenképp legyen nálad, ha velünk tartasz:

a saját jól bevált biciklid

a legmenőbb biciklis nadrágod

és ami a legfontosabb, a jókedvedet se hagyd otthon

Jelentkezés:

A túrán való részvétel jelentkezéshez kötött, amely május 10-től lesz elérhető az ezt követő SiHuHu cikkben. Érdemes minél hamarabb jelentkezni, nehogy lemaradj, mielőtt betelnek a helyek.

Reméljük, hogy sikerült meghozni a kedveteket ehhez az új, nyári programunkhoz ?